Ha ez jön a cafeteria helyett, mindenki jól járhat

Aligha lepett meg bárkit is, hogy az európai bíróság elmarasztalta a magyar kormányt a cafeteriarendszer államosítása miatt. Ez már előre látható volt akkor is, amikor egyik napról a másikra kiszorították az ilyen jellegű utalványok forgalmazásából a külföldi cégeket és bevezették a monopóliumot élvező Erzsébet- és Szép-kártyákat.

A kormányzati kommunikációval szemben az uniós döntés nem a cafeteria ellen született, hanem a versenyt kizáró, diszkriminatív lépés ellen, amely ellentétes a közös szabályokkal. Orbánéknak tehát módjukban állna az állami monopólium megszüntetésével fenntartani az eredeti rendszert, ez azonban olyan visszalépés lenne, amely nem jellemző rájuk. Inkább azt a megoldást választják, hogy az egészet megszüntetik úgy, ahogy van.

Ez még jó irányú döntés is lehet attól függően, hogy mi következik utána. A cafeteria tulajdonképpen kényszermegoldás volt arra, hogy a jövedelmek egy részét kivonják a rendkívül magas közterhek alól. Rengeteg hibája van, kezdve attól, hogy igen bonyolult, költséges és bürokratikus, egészen addig, hogy cégenként külön alku kérdése, jár-e, és ha igen, mi és mekkora összegig, hol, mit fogadnak el stb.

Ráadásul folyamatosan változott a cafeteria, egyre áttekinthetetlenebbé vált, minél mekkora összeghatárig adómentes vagy kedvezményes, ez az elterjedtségét is kedvezőtlenül befolyásolta. A Fidesz-kormány államosítási lépése némileg egyszerűsítette a rendszert, de a problémák lényege maradt, emellett nyilvánvalóan ellenkezett az uniós joggal.

Most viszont lehetőség nyílik arra, hogy a helyébe egy egyszerű és áttekinthető, minél nagyobb kör számára kedvező megoldás lépjen. Olyan, amely az alapgondra, a túl magas közterhek közvetlen csökkentésére és igazságosabbá tételére irányul, minden külön adminisztratív hókuszpókusz nélkül. Orbánék eddig nem éppen ezt tették: bevezették ugyan az egykulcsos adót, de annak fedezetét az adójóváírás megszüntetésével teremtették meg, így jött létre az a sajátos hungarikum, hogy a világon egyedülálló módon nálunk egy több milliós fizetés kisebb arányban adózik, mint a minimálbér (a nyugdíjjárulék-plafon miatt). Emellett a cafeteriaelemek közterheit is folyamatosan növelték, ahelyett hogy a munkabérek járulékait csökkentették volna.

Érdekes adalék ehhez, hogy a cafeteria megszűnésének bejelentésekor Orbán azt a meghökkentő kijelentést tette: a kormány nagy eredménye, hogy a munkavégzés terhei nálunk a legalacsonyabbak egyike. Csoda, hogy nem szakadt le a plafon, mert közismert, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz: a fejlett országokat tömörítő OECD-n belül a németekkel együtt nálunk a legmagasabb az úgynevezett adóék, azaz annak aránya, hogy százegységnyi munkaköltségből mennyi megy el adóba. Nálunk ez 49 százalék felett van, míg az OECD-tagok átlaga 34 százalék!

Nincs olyan hazai vagy külföldi gazdasági elemzés, amely ennek hátrányaira, a fejlődést és a versenyképességet hátráltató hatására ne hívná fel a figyelmet. Érthetetlen tehát, miért mondta ennek az ellenkezőjét Orbán: vagy hazudott egy nagyot, vagy fogalma sincs a realitásokról. Józan ésszel hihetetlen, hogy egy ország kormányfője ennyire ne legyen tisztában az egyik alapvető tényadattal, hazájának valós gazdasági viszonyaival.

Ez abból a szempontból is lényeges, mivel akarják majd helyettesíteni a cafeteriát. A nettó jövedelemtartalmát aligha merik elvenni, azaz olyasmivel kellene pótolni, ami legalább hasonló kedvezményeket nyújt. Az eddigi kormányzati megnyilatkozásokból nem lehet kikövetkeztetni, mi lesz, egyelőre összevissza találgatás folyik, vélhetően vagy még nem tudják, mit akarnak, vagy szokás szerint ködösítenek.

Minden bizonnyal az előbbiről van szó, azaz a vezér megint rögtönzött valamit, és ahhoz próbálják majd a kabátot hozzávarrni. Egy biztos: az egyedüli jó megoldás a munkavégzésre nehezedő hatalmas közteher valamilyen egységes szempont szerinti csökkentése. A fő kérdés az, hogy ezt a cafeteria eddigi nagyságrendjében akarják meglépni, vagy a költségvetés esetleg nagyobb bevételkiesést is elvállal. Ez utóbbinak ellentmondani látszik, hogy a nullszaldós büdzsé állítólag a középtávú cél, amihez már így is ezermilliárdos egyenlegjavítás kellene, ebbe aligha fér bele egy általános bérteher-lefaragás.

Még így is számos opció marad. A legésszerűbb az lenne, ha a kedvezményes adózást az alacsonyabb jövedelmek egy részéhez kötnék, így némileg ellensúlyoznák az adójóváírás megszüntetésének igazságtalanságát. Sok múlik azon, milyen egyéb feltételt akarnak szabni, mert a szigorítással, például béremeléshez való kötéssel sokan rosszul járnának. Nem mindegy az sem, minden foglalkoztatóra vonatkozó rendszer lesz-e, vagy cégenként dönthetnek, élnek-e vele.

Reméljük, hogy a júliusra tervezett változásig az eddigi kormányzati gyakorlattal ellentétben alaposan megfontolt, előkészített és az érdekeltekkel valóban egyeztetett döntés születik. Amely nem utolsósorban ténylegesen csökkenti a terheket, ezzel a vállalkozásokat is segíti és a munkát végzők jövedelmi helyzetét sem rontja, netán javítja. A feladat nem egyszerű, de megoldható, minden attól függ, milyen szempontok érvényesülnek majd: a munka világának valós érdekei vagy esetleg valamilyen teljesen más hatalmi érdek.