Garázdálkodj okosan!

– Alaposan össze kell kapnom magamat. Elszánt „brókervédővel” állok szemben.

– És mivel a pénzvilágban dolgoztam, „hasonlónak hasonló a barátja”. De téved. Az zavar, hogy a közvélemény az alapfogalmakat – bróker, megbízás, kockázat, értékpapír-forgalmazás – sem érti. Azon már nem csodálkozom, hogy a politikusoknak szándékukban sem áll a helyzet tisztázása. Erőfeszítéseik kilencvenkilenc százaléka elmegy arra, hogy egymásra „lövöldözzenek”.

– Akkor tisztázzuk, mi is történt. A Fidesz mániákusan ragaszkodik ahhoz, hogy ne is használjuk a Quaestor-botrány kifejezést, a pontos címke „brókerbotrány”.

– Szerintem ez egyáltalán nem pontos. És aki így használja, nem érti (vagy nem akarja érteni), mi az, hogy bróker, mi a valós kockázat, a pénzügyi megbízás. A bróker megbízást teljesít. Nem helyettem fektet be, hanem az én utasításomat követi. Megmondom neki, hova tegye a pénzemet. A kockázat és az esetleges haszon az enyém.

– Ami nem vigasztalja a Quaestor-károsultakat.

– A szombati tüntetés (Teljes kártalanítást!) ijesztően demagóg volt. De úgy látom, a miniszterelnök – sokakkal együtt – úgy tesz, mint aki nem egészen érti, mi történt. Nyilatkozataiban („ezekkel” vigyázni kell) olyasmitől óv minket, amiről mintha maga sem tudná, hogy micsoda.

– Ráadásul olyasmitől óv, amitől a kormányzat háttérintézményei sem idegenkedtek.

– Az összeomlás egyik legsötétebb eleme éppen ez: az állam háttérszervezeteinek a Quaestornál parkoló pénze. Még ’92-ben, a Lupis-botrány idején (akkor éppen a HM pénze sült be) hoztak törvényt a rendszerváltók arról, hogy költségvetési szervezet költségvetési pénzt csak a kincstárnál tarthat. A kiskapuk azonban megmaradtak, mert a tárcák háttérintézményei – úgy tűnik – mégis megtehetik ezt.

– Miközben maga a kormányfő minősíti a brókercégeket természettől fogva gyanús, bűnös elemeknek.

– Magánemberként – egy rossz hírt hallva – megijedhetek és dönthetek úgy, hogy kimentem a pénzem. De ha valaki felelős állami vezető, akkor vagy nem mondhatja, hogy a „brókerek mind kockázatosak”, vagy ha tényleg így gondolja, függessze fel valamennyi brókercég működési engedélyét.

– Az meredek orbáni húzás lenne. A kádári kisember évtizedek óta bolyong a modern kapitalizmus pénzügyi útvesztőiben. Nyilván jólesik neki, ha éber miniszterelnöke aggódik érte.

– Aha. Miközben a magyar állam – élén a miniszterelnökkel – maga is beszállt a buliba.

– Tisztázzuk: hol hibázott Tarsoly?

– Vélhetően nem azért „hibázott”, nem azért sikkasztott, nem azért épített piramisjátékot, mert bróker. Nem minden bróker Tarsoly Csaba, sőt. Tarsoly rossz vállalkozó volt, aki a végén már csak abban bízhatott, hogy a politikai kapcsolatai révén nem bukhat le. Olyan vállalatbirodalmat épített, olyan üzleti modellt konstruált, amely bukásra ítéltetett. Hatalmas ingatlanprojektekbe fektette az ügyfelektől begyűjtött pénzt, de ehhez rövid lejáratú forrásai voltak. Amikor pénzügyi nehézségei támadtak, csalni kezdett. Az engedély nélküli kötvénykibocsátás színtiszta csalás. Menthetetlen. A Quaestor-ügy azért bonyolult, mert legalább két különböző, de egymással összefüggő ügyletből áll. A Quaestor-csoport ingatlanfejlesztéssel foglalkozott. Ezt – a Rogán Antal által sokat emlegetett bankhitel mellett – nagyrészt kötvénykibocsátással finanszírozta, ami azt jelenti, hogy kölcsönkéri öntől a pénzt. A kötvény formalizált kölcsön. Még rá is írták, milyen kockázatos.

– Ráírták, csak senki sem vette komolyan. Pont azért, mert Tarsoly annyira bennfentesnek tűnt, és látványos hozamokat fizetett.

– Amikor egy ilyen „merészen tervező” vállalatcsoport hirtelen azt veszi észre, hogy befektetése nem fog megtérülni, megpróbál időt nyerni. A Quaestor-módszer elég primitív volt. Csak úgy lehetett a boltot életben tartani, ha másféle bizonylatot mutattak az ügyfeleknek, mint az értékpapírokat nyilvántartó szervezetnek. Ehhez úgy kellett az informatikai rendszert is felépíteni, hogy még az ügyintézők se vegyék észre a csalást.

– Amihez bátorság kell. Miben bíztak?

– Önmagukban. Aki ezt meg meri csinálni, tényleg úgy gondolhatja, politikai kapcsolatai működni fognak és fedezik. Hiszen a kormánynak segít ebben-abban – főleg fociban –, remek viszonyban van Péterrel, a földijével, aki most ért karrierje csúcsára.

– Próbáljunk Orbán fejével gondolkodni. Hazugságokba gabalyodva menekül, fél, hogy ami történt, a fejére hull vissza. Naná, hogy rögtön „brókerezni” kezd.

– Ez nem speciálisan magyar történet és nem „brókerjelenség”. A zsigeri ellenszenv a pénzvilágot velünk szemben képviselő „cégéres gazemberek” ellen századok alatt nem változott. Lehet tompítani, racionalizálni – felelős politikus így tesz –, vagy éppenséggel szítani. Orbán utóbbit választotta.

– Ki bukhat bele? Mekkora a politikai kamatveszteség?

– A Quaestor-ügy részleteit olyan meglepő hévvel próbálják eltussolni, hogy nem tudok mást mondani: klasszikus demokráciákban, a működő politikai ellensúlyok világában maga a rezsim bukna bele.

– Nem gyanús, hogy két ilyen eltérő szerkezetű csőd szinte másodpercre egy időben bukott ki?

– Az összeesküvés-elméletek hirdetői szerint ez nem véletlen. A svájci frank sokkszerű elszállása nyilván döntő impulzus lehetett. Ilyenkor a sérült bárányok hullnak el legelőször. Félő, hogy a tényfeltárás is elkenés lesz. Csak abban bízhatunk, hogy az MNB jelenleg is folyó átfogó vizsgálatának minden részlete nyilvánosságra kerül. Ettől a bizalom persze megrendülhet, az ország pénzügyi rendszere bénultabb állapotba kerülhet. S el kell mondani, hogy a Quaestor egyik bankvásárlási akcióját (az üres Credigen Bankot vette meg a csoport) fél évvel a bedőlés előtt hagyták jóvá. Pedig bankvásárlás esetén a vevőt „gatyára vetkőztetve” kell átvizsgálni.

– A kisember eddig bízhatott abban: ha elég hangosan kiabál, az állam beavatkozik, a közösség meg állja a számlát.

– Ez egy ideig elmegy. A magyarok meg vannak győződve arról, hogy nem hozhatnak rossz döntést. Ezt mutatta a balos demagógiával megtámogatott szombati tüntetés is. Ha mégis vesztenek, nem érheti kár őket. „A közösség kontójára az állam megment téged”. De ennek egyszer szomorú következményei lesznek.