Nagyot változhat az euró, ez sok mindenkit érint
Eltűnhetnek a forgalomból az 1 és 2 eurócentesek.
Az euró támogatottsága továbbra is nagyon erős az Unióban, legalábbis ez derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett Eurobarométer-felmérésből.
Hasznos az euró
A válaszadók 79 százaléka ugyanis úgy nyilatkozott, az euró, mint fizetőeszköz nagyon hasznos az Európai Unió számára. A közvélemény-kutatás október 7-15. között zajlott, az euróövezet 20 országából, több mint 18 600 embert kérdeztek meg. A fizetőeszköz hasznossága mellett több kérdésben is kikérték az emberek véleményét, egyebek között a pénzérmék és bankjegyek ügyére is kitért a felmérés.
Nem kell az apró
Az eredmények tanúsága alapján a válaszadók 61 százaléka úgy gondolja, indokolt lenne az 1 és 2 centes pénzérmék kivonása a forgalomból. Az Eurobarométer egy másik, november 29-én közzétett felméréséből egyébként az derült ki, hogy még sosem volt ilyen magas az euró támogatottsága, mint most. Az euróövezetben 81 százalékot mértek, míg a teljes EU területén 74 százalékot.
Euró Magyarországon?
Az euró hazai bevezetésére egyelőre nincs hivatalos céldátum. A magyar kormány 2011-ben még 2018 és 2020 közé tette a bevezetés lehetséges időpontját, ám ez mint ismert, nem valósult meg. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank által, a közelmúltban közzétett konvergenciajelentés tanúsága szerint pedig még valószínűleg jó ideig nem az euró lesz Magyarország hivatalos fizetőeszköze, mivel az euró bevezetésének feltételei jelenleg nem teljesülnek. A jelentésben arról írnak, hogy a bevezetést főleg a magyar infláció akadályozza, de egyéb kritériumoknak sem tesz eleget az ország.
Előbb-utóbb muszáj lesz csatlakozni
Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az uniós csatlakozási szerződés értelmében, a belépő államoknak idővel be kell vezetniük az eurót, mint hivatalos fizetőeszközt, így ennek a pillanatnak Magyarországon is el kell jönnie. A kérdés persze már csak az, pontosan mikor és milyen hatása lesz annak, ha ez megtörténik. 2023. novemberében Matolcsy György beszélt az euró bevezetéséről, akkor elmondta, Magyarország még nem áll az euróérettség megfelelő szintjén. A jelenleg még hivatalban lévő jegybanelnök akkor úgy fogalmazott, az MNB elkötelezett a bevezetés mellett.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)