Ennek összeomlás lesz a vége

Az elmúlt hat év gazdaságpolitikájának állandó jelzőjévé vált a

Matolcsy Györgyáltal gyakran hangoztatott „unortodox” szó. Neves közgazdászok és avatott szakértők sokszor és alaposan kielemezték, mit is jelent ez pontosan, miben nyilvánul meg, milyen hatásai vannak. Maga Matolcsy nagy előszeretettel nevezte a hagyományos közgazdasági szemlélet átértékelésének, egyfajta tagadásának, magas röptű elméleti innovációként állítva be, olyannyira, hogy külön kurzusokat, sőt egyetemi tanszékeket akar finanszírozni az oktatására /abból a szerény 260 milliárdból a rokonok ellátása mellett azért erre is telik/.

A gazdasági tanokban nem túl járatos többség számára az unortodoxia megértéséhez nem feltétlenül szükségesek mélyre ható szakmai elemzések, a lényeg szembeötlő és igen egyszerűen megfogalmazható: a haszonszerzés, a hatalmi érdekek minél hatékonyabb érvényesítése bármilyen törvényes vagy törvényesített módszerrel. Ebben szorosan összekapcsolódnak a politikai és anyagi érdekek, mert az előbbi nélkül az utóbbi sem érvényesíthető, mivel a hatalom minden áron való megtartása előfeltétele az uralmon lévők gazdasági térnyerésének.

Ebből a szemszögből nézve jól értelmezhetőek az ad hoc, látszólag végig nem gondolt intézkedések, a gazdasági folyamatokba történő erőszakos állami beavatkozások, a piactorzító lépések, az érdekcsoportokra szabott törvények, az állami vagyon szervezett lenyúlása, a föld- és trafikügyek, a különadók sora, a rezsicsökkentési demagógia stb. Felesleges bármilyen elméleti hátteret keresni vagy belelátni, a legdurvább pragmatizmus érvényesüléséről van szó: mi milyen kézzel fogható hasznot hoz Orbánéknak, legyen az szavazatszerzés vagy anyagi nyereség.

Minden ennek rendelődik alá, méghozzá felettébb hatékonyan, a változó körülményekhez és lehetőségekhez rugalmasan alkalmazkodva. Ha kell, hajmeresztő húzásokkal, ha kell, nagyon is ortodox gazdasági és pénzügyi intézkedésekkel. Törvényszerű gazdaságpolitikai következmény az átláthatatlanság és a konkrét lépések kiszámíthatatlansága, valamint az ebből eredő állandó bizonytalanság. Egy roppant szűk kör kénye-kedve szerint játszik a lakossággal és a vállalkozásokkal, maga dönti el, kiket és hogyan büntet vagy jutalmaz.

Az elkerülhetetlen cikk-cakkok és ellentmondások nem zavarják a hatalmat, a valóságot az emberek zsigeri érzelmeire ható, demagóg propagandával igyekeznek takargatni. Főként a tájékozatlanságra és manipulálhatóságra építenek, ami akkor működik jól, ha megfelelő média túlsúllyal rendelkeznek, azaz el tudják hallgatni vagy hallgattatni a realitásokat. A sajtós, tévés, rádiós és netes nyomulásoknak ez a lényege, akárcsak a hivatalos titkosítások tömegének.

A gátlástalan, abszolutizált haszonelvűség azonban hosszú távon elkerülhetetlenül összeomláshoz vezet, mert szögesen szemben áll a nagy többség, az ország érdekeivel. Orbánék unortodoxiája is bedőlt volna már, ha csupán a belső forrásokra támaszkodhatna, de szerencséjükre ott van a hanyatló Nyugat és az EU. A magyar gazdaság és GDP gerincét a nálunk megtelepedett multik adják, Brüsszel pedig sok ezermilliárddal segít minket a felszínen maradni. Jellemző módon Orbánék szavakban mindkettőt vehemensen támadják, de jól tudják, hogy nélkülük működésképtelen lenne az ország.

Itt érhető legnyilvánvalóbban tetten az unortodoxia legnagyobb bűne: miközben egy szűk kör a saját javára rendezi át a vagyoni viszonyokat, az ország egyre képtelenebb a saját lábán megállni, szélsőségesen ki van szolgáltatva a külső körülményeknek és partnereinek. Saját erőből képtelen fejlődni, az uniós források visszaesése önmagában elég a gazdaság megrendüléséhez, lásd az első negyedév adatait. Ennél is nagyobb baj, hogy nem hogy felzárkóznánk a fejlett Nyugathoz, de mind jobban lemaradunk a hozzánk hasonló térségbeli országokhoz képest is.

Hiába látványosak ennek a jelei, Orbánék nem változtatnak saját unortodox hozzáállásukon. A fenntartható fejlődést szolgáló stratégia helyett továbbra is a közvetlen haszonszerzést tartják szem előtt. Jó példa erre a jövő évi költségvetés, amely már a választási osztogatást készíti elő, az uniós pénzek gyorsított lehívása mellett durva lazítással ösztönözve a növekedést. Ez utóbbi átmeneti hatású, és következménye a hiány felpörgése és az adósságcsökkentés feladása, amit aztán fiskális korrekcióval, magyarul megszorítással lehet csak helyrehozni – persze csak a 2018-as választások után.

Az uniós forrásokra épülő fejlesztés ugyancsak ellentmondásos: egyrészt nem hatékony, másrészt piactorzító hatású és paradox módon a vállalkozások innovativitását sem nagyon segíti. A brüsszeli sok ezermilliárd túl könnyű pénz, amely a jelenlegi magyar viszonyok közepette kontraproduktív, sőt kontraszelekciós hatásokkal jár: jellemzően nem az a fő elosztási szempont, hogy olyan vállalkozások kapják, amelyek leginkább piacképesek és a leghatékonyabban, a gazdaság számára fontos projektekre használhatják fel, hanem zömmel azok, akiket a hatalom jutalmazni akar. Nem véletlen, hogy a támogatások GDP-arányos hasznosulásában utolsók vagyunk az EU-ban, és jele sincs, hogy a jövőben ebben változásra számíthatunk.