Egyre nehezebben megfelelő lakást találni

Folytatódik az új lakások kínálatának szűkülése - Bár fejlesztésre alkalmas terület van még a fővárosban, a lakásépítők kivárnak, így egyre kevesebb új lakás épül, ami egyelőre kedvez a használt lakáspiacnak.

2012. szeptember 20., 08:17

A Cordia Zrt adatai szerint 2012 második félévében alig több mint 3000 ezer eladatlan új lakás van Budapesten, és egyre kevesebb épül. Az árak jellemzően nem csökkennek az újlakás-piacon, hiszen bekerülési ár alatt nem nagyon akarnak értékesíteni a fejlesztők, ugyanezen ok miatt nem is építenek - írta az

InfoRádió hírportálja.

A kínálat tehát szűkül - mondta a társaság vezérigazgatója, - a vevők egyre nehezebben találnak az igényeiknek megfelelő lakást, így sok esetben inkább használtat vesznek. Földi Tamás elképzelhetőnek tartja, hogy az újszerű lakások értékállósága javulni fog, a régebbi, használt lakások ára pedig stabilizálódik.

A használt lakásnál azonban már több szempontot is figyelembe vennének a vásárlók. Mint azt az FHB Bank Otthontérképének fejlesztése is jól jelzi, hogy az ár mellett a helyi parkolási lehetőségek és árak, a zöldövezetek aránya, de adott esetben még a bűnözési statisztikák is érdeklik a lakást vásárlókat.

A használt lakások piacának egyelőre tehát kedveznek a körülmények, emellett a szocpol és a kamattámogatott hitel megjelenése is a piaci aktivitás erősödésének irányába mutat.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.