Belülről olajozták a postai kerékpártendert

A Magyar Posta igazgatósága a belső vizsgálatok alapján úgymond megbizonyosodott arról, amiről már mindenki tudott, hogy a kézbesítők kerékpárjainak beszerzésénél számos szabálytalanság történt. A tendergyőztes Cronopont Kft.-nek nyolc napja maradt nyilatkozni a szállítás eredeti megállapodás szerinti teljesítéséről, különben felmondják a szerződést. Az ügyben a posta esetleg büntetőfeljelentést is tesz.

2008. május 30., 12:21

Az igazgatóság szerint a posta belső vizsgálata egyértelműen bebizonyította, hogy Gergely László, a társaság közbeszerzési bizottságának vezetője a kerékpárbeszerzési pályázatot megelőzően felhatalmazás nélkül információkat adott át a tender későbbi győztesének. Ezt a posta azóta felmentett munkatársa a társaság ellenőreinek is beismerte. A vizsgálat eddig csupán őt marasztalta el, de nyilvánvalóan jóval többen érintettek az ügyben. Gergely is azzal védekezett, hogy ő nem volt döntéshozói pozícióban, a döntést magasabb szinteken hozták meg és a végső szót éppen az az igazgatóság mondta ki, amelyik most a történteket és a felelősséget vizsgálja. Hírek szerint az ügyben további fegyelmik várhatók.

Aligha hihető, hogy a döntéshozó felső vezetők semmiről sem tudtak. A beszerzési folyamatban ugyanis több olyan furcsaság volt, amely felkelthette a figyelmet. Már a társaság közbeszerzési bizottságának összeállítása meglepő volt: az egymilliárd forintot meghaladó összértékű beszerzést olyan testület folytatta le, amelyben a posta egyetlen felelős vezetője sem vett részt. Emellett kiderült, hogy a társaságnak háromszor is oka és lehetősége lett volna a pályázat eredménytelenné nyilvánítására és lezárására. Ezt azonban rendre elmulasztotta. A botrányszagú eljárással a sajtó is bő terjedelemben foglalkozott még a végső döntés meghozatala előtt. Megalapozottnak tűnik tehát a feltételezés, hogy a mostani vizsgálat célja valójában az, hogy a döntéshozó vezetők bűnbakokat keressenek az ügyben, így terelve el a figyelmet saját felelősségükről.

Mindezek fényében érdekes, hogy a posta igazgatóságának döntése szerint ha a Cronopont határidőre szabályos nyilatkozatot tesz arról, hogy valóban Szlovéniából származnak a biciklik és nem Magyarországon gyártják őket - ami ellenkezne a szerződéssel -, és garantálja a kívánt minőséget, a történtek ellenére leszállíthatja a kerékpárokat.