Az MNB felfüggesztette a Buda-Cash működését

A jegybank azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden reggel az MTI-vel.

2015. február 24., 08:56

Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB hétfőn az illetékes rendőr-főkapitányságnál büntető feljelentést tett.

A közlemény szerint a felügyeleti biztosok kedden átvették az intézmény irányítását annak igazgatóságától, és gondoskodnak a megfelelő működésről.

Erős a gyanú, hogy több évtizetdes visszaálés-sorozatra bukkant a jegybank a Buda-Cash Brókerház átfogó ellenőrzése során – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A gyanú szerint a brókerház valamennyi adatszolgáltatását meghamisította az elmúlt tíz évben és jelentős ügyfélpénzekkel nem tud elszámolni. A kár elérheti akár a 100 milliárd forintos nagyságrendet is – fejtette ki.

Közölte azt is, hogy a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható a Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál szintén korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés korlátozást rendelte el a jegybank.