A recessziótól való félelmében máris embereket rúg ki Elon Musk

Nagyon rosszak a megérzései, 

2022. június 21., 14:29

Szerző:

Tekintettel az amerikai recesszió egyre erősödő kockázatára a Tesla fix béres alkalmazotti létszámának 10 százalékos csökkentésére készül a következő három hónapban – jelentette be Elon Musk a Tesla vezérigazgatója a Katari Gazdasági Fórum alkalmából a Bloomberg hírügynökséggel tarott telekonferencián.

Musk elmondta, hogy cége mintegy 100 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, ebből a fix béres dolgozók létszámának 10 százalékos csökkentése bő 3 ezer alkalmazottat érint, azaz valamivel több mint a teljes létszám 3 százalékát. Megjegyezte ugyanakkor hogy hosszabb távon a Tesla növelni tervezi az órabéres konstrukcióban alkalmazott dolgozók létszámát. 

A Tesla főnöke már június elején jelezte leépítési szándékát egy vállalati belső körlevélben. A Reuters által megszerzett e-mailben a létszámcsökkentést a gazdasági helyzet alakulásával kapcsolatos „nagyon rossz megérzésével” indokolta. Kifejtette, hogy a közeljövőben recesszió alakulhat ki az Egyesült Államokban, ami – megfogalmazása szerint – „nem biztos, de egyre valószínűbbnek tűnik.” 

Muskhoz hasonlóan más amerikai nagyvállalati vezetők is kifejtették aggodalmukat a recesszió fenyegető veszélye miatt. Így járt el a JPMorgan Chase & Co vezérigazgatója Jamie Dimon és a Goldman Sachs elnöke John Waldron is. 

Joe Biden amerikai elnök hétfőn kijelentette, hogy szerinte az amerikai recesszió egyáltalán nem elkerülhetetlen, még akkor sem, ha a világ legnagyobb gazdasága emelkedő benzinárakkal és a 40 éve a legmagasabb inflációval kell hogy szembe nézzen. 

Lawrence Summers volt amerikai pénzügyminiszter az NBC News tévécsatornának vasárnap azt mondta, recesszióra számít.

(Kiemelt képünk forrása: Stacie McChesney / TED Conferences, LLC / AFP)