"A mai Orbán a holnapi könyörtelen mészárlást készíti elő"

Régen köszönhetett ilyen kevés embernek ennyi rosszat az ország Lengyel László szerint. A politológus úgy látja: Orbánnak mennie kell, de a Fidesz és választói itt maradnak, és megfelelő időben, megfelelő feltételek között velük tárgyalni és megegyezni kell.

2011. szeptember 20., 16:42

Öt orbáni elvet és a jelenlegi kormányzás lehetséges következményeit vette sorra a politológus a Népszabadság hétvégi számában. Szerinte Orbán első elve: mindent a gazdagnak, semmit a szegénynek. Az elmúlt másfél év egyik legszomorúbb tanulsága, hogy még csak értelme sincs mindazoknak az elvételeknek – különadók, nyugdíjpénzek, visszamenőleges foglalások –, amelyek roncsolták a magyar gazdaság építményét, a jogállamot és a társadalmi morált. Ebből a hatalmas pénzből nem járt jól igazán csak egy kicsiny töredék, és ők is csak rövid távon. Orbán Viktor lova megdöglött. Ráfoghatja ezt az elődökre. Mondhatja, hogy másutt is döglenek a lovak. Ettől a lova elpusztult. És maga ismerte be, hogy tíz esztendeig föl se támad. Gondoljuk csak el, ezzel azt mondta, hogy az ő politikai ciklusa, majd további két választási ciklusban nem kel fel a nap, sötét, didergető hideg és reménytelenség várható –

írja.

Lengyel szerint a miniszterelnök és gazdasági minisztere két lehetetlen feladat elé került: nem tudják összerakni a 2012-es költségvetést, és nem tudnak elfogadható és hiteles növekedési pályát mondani 2014-ig. Ez már a saját – igazi magyar (IMF-mentes), igazi fideszes, tősgyökeres orbáni (nem Bajnai-fertőzte) – költségvetés. Ez már nyereg alatt puhított, hátrafelé nyilazó, ne bántsd a magyart növekedési pálya.

A politológus szerint Orbán második elve: tévedhetetlenek vagyunk. A zárt személyiség és a zárt politika jellemzője, hogy annál erőszakosabban markolja a kilincset, minél inkább el kellene engednie, annál tovább mutat erőt, minél gyengébb. A harmadik Orbán-elv: nem tárgyalunk. De az egész nem vezet sehová. 2013-ban továbbra se lesz se beruházás, se fogyasztás, se növekedés, viszont újabb százmilliárdokat kell kivenni. 2014? Sehol semmi. Bezárt iskolák, kórházak, csődbe jutott önkormányzatok, lerohadó infrastruktúra, romló közbiztonság.

A negyedik Orbán-elv: minél rosszabb, annál jobb. „Kormányozni a válságban lehet, akkor nem kell, nem szabad tekintettel lenni senkire” – állította Orbán Viktor. A mai Orbán a holnapi könyörtelen mészárlást készíti elő. Olyan költségvetést csináltat, ahol nincs kegyelem. A politológus szerint egymással kell a szakmai csoportoknak, szereplőknek már nem a helyzetről, a válság mélyebb gyökereiről dialógust folytatni, hanem a lehetséges rövid- és hosszabb távú megoldásokról. Ne tántorítson el senkit a hatalomnélküliség, hogy nem figyel rá senki, hogy se kormány, se ellenzék nincs olyan intellektuális, érzelmi és intézményi állapotban, hogy a gondolatokat felfogja, átvegye, megvitassa, netán megvalósítsa. Vagy létrejönnek a közgazdászok-gazdaságpolitikusok szakértői dialógushelyei, vagy kialakul a diplomaták és nemzetközi ügyekkel foglalkozó szakértők munka- és párbeszédképes köre, vagy lesz oktatáspolitikai műhely, vagy lesz az egészségügynek belső kerekasztala, vagy létrejön az igazságszolgáltatók szabad kis köre, vagy a média forráspontjává válik ez vagy az a klub, vagy lesz ezek között a körök között szabad átjárás, vita, programegyeztetés, vagy robbanás lesz. Ha a politikára várunk, akkor azt fogjuk kapni, amit az elmúlt 10-12 évben a fejünkre zúdítottak – figyelmeztet Lengyel.

Rámutat: 2014-ben, ha eljutunk odáig békében, vagy békés és kölcsönösen előkészített kerekasztal-tárgyalások lesznek, vagy durva erőszak, bosszúállás. Egy merev, rugalmatlan és ezért kiszámíthatatlanul törékeny rendszerrel szemben ellenfeleinek nyitottnak, rugalmasnak és kiszámíthatónak kell lenni. Az ötödik Orbán-elv védtelenné tesz: Jog, hogy ha van, az a mi jogunk, miénk itt minden hatalom. Egy önuralmát vesztett, erőben és erőszakban hívő rendszer kihívja maga ellen a társadalom önuralmának elvesztését és az erőszakot. Ilyenkor kell a véleményt formálóknak, a befolyással bíróknak kellő önuralommal rendelkezniük. Orbánnak mennie kell! De a Fidesz és választói itt maradnak, és megfelelő időben, megfelelő feltételek között velük tárgyalni és megegyezni kell. E feltételek egyike a közös szakértői dialógus és vélemény a válság megoldására és a válság utáni rezsim alapjainak megteremtésére – írja Lengyel László.