Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2010. március 22., 11:36

A kormány még a választások előtt kezdeményezni akarja Brüsszelben, hogy további három évvel hosszabbítsák meg a külföldiek itteni termőföld vásárlását tiltó moratóriumot. Bár ebben nagy az egyetértés az ellenzékkel, korántsem biztos, hogy az esetleges hosszabbítás valóban a földtulajdonosok és a mezőgazdaságban dolgozók többségének az érdekeit szolgálja.

2010. március 20., 16:26

Összesen 1100 olyan állampolgár ügyében kezdtek vizsgálatot a német hatóságok, akik a gyanú szerint svájci bankszámlákra menekítették pénzüket annak érdekében, hogy elkerüljék az adózást hazájukban.

2010. március 20., 14:00

A Fidesz programját a Mit ígérnek? civil kezdeményezés az 1-5 fokozatú skálán gyengére értékeli. A közgazdászokból álló civil társaság értékelési szempontjai (célzottság, megalapozottság, számonkérhetőség) alapján a Fidesz programja a legrosszabbul teljesített a megalapozottság tekintetében az általuk vizsgált négy választási dokumentum (Jobbik, MDF, MSZP, Fidesz) közül.

2010. március 20., 10:31

Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euróárfolyamra számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint Magyarország a térségi társállamok előtt léphet be az euróövezetbe.

2010. március 20., 06:06

A német központi bank egyik igazgatója ma úgy nyilatkozott: Athénnak fel kell készülnie arra, hogy fizetésképtelennek nyilvánítsa magát, ha képtelen törleszteni az adósságait.

2010. március 19., 11:35

A napokban közzétett adatok szerint esély lehet arra, hogy a vártnál jobban teljesítsen az idén a magyar gazdaság. A kormány legújabb prognózisa még mindig minimális visszaesést valószínűsít, de egyre több szakértő szerint kedvező külső feltételek mellett a GDP már az idén gyorsuló tempóban növekedni fog. Ez jó alapot adhat az elkerülhetetlen szerkezeti átalakítások megkezdéséhez.

2010. március 18., 06:57

Röviddel szerdán 21 óra előtt az euró 260,88 forintra, napi mélypontjára gyengült a kedd késő esti 263,75 forintról. Nehezen kiszámítható, hogy milyen lesz a folytatás a következő hetekben, de elemzők szerint nem kizárt, hogy egy esetleges kétharmados Fidesz-győzelem és a reformok elindítása esetén 250 forintot ér majd egy euró.

2010. március 18., 04:50

Tavaly tovább romlott a családok és a gyerekek helyzete – állítja Ferge Zsuzsa szociológus, annak a bizottságnak a vezetője, amely a Legyen jobb a gyermekeknek nemzeti stratégia végrehajtását értékeli. A testület szerint az Út a munkához program jelenlegi formájában fenntarthatatlan.

2010. március 16., 05:33

A valaha volt legnagyobb, tízmilliárd forintos adótartozást és bírságot halmozott fel a budapesti székhelyű Es-Team Kft. A cég adatait vizsgálva egyértelmű: a vállalkozás szinte biztosan áfacsalásra jött létre 2005-ben.

2010. március 14., 10:56

Görögországnak nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi segítségére, európai és görög vezetők legalábbis világossá tették, hogy az IMF nélkül akarják kezelni a görög pénzügyi válságot – mondta John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese.

2010. március 14., 06:27

A legtöbbeket izgató kérdés: a gazdaság helyzetének alakulása milyen hatással lesz a forintra, s ez hogyan befolyásolja majd a devizaadósokat. A Citibank szerint Magyarország pénzügyi helyzete valószínűleg romlani fog.

2010. március 13., 09:46

A szélsőségek felerősödését, növekvő nacionalizmust és hitelvesztést jósol az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója a Fidesz-kormány idejére, ha kiszivárgott tervei szerint cselekszik a legnagyobb ellenzéki párt. Arra is figyelmeztet: ezzel a politikával aligha fogunk tudni kilépni a késői feudalizmusból. KRUG EMÍLIA interjúja.

2010. március 12., 19:31

Már csökken a bedőlő ingatlanhitelek száma, de a válság mélypontját még nem értük el – mondta az fn.hu-nak adott interjújában Farkas Ádám, a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke. Az elnök kiemelte, hogy a bankok tavaly év végéig bő 60 ezer lakáshitelt strukturáltak át, de nem lehet tudni, hogy az ügyfelek az így kapott könnyítéssel képesek-e fizetni a törlesztő részleteket. Farkas Ádám arra számít, hogy az év második felében a bankok hitelportfólióinak minősége javulni fog. Arra a kérdésre, hogy vannak-e még a Capital Partnershez hasonló ügyek, igennel válaszolt.

2010. március 12., 15:21

Jövő héten kalapács alá kerül a világ egyik legértékesebb doménneve, a sex.com, mert jelenlegi tulajdonosa hitelgondokkal küzd – számolt be a CNN.

2010. március 11., 12:28

Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt. A kabinet a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhető méretűre bontani a kiigazítással

2010. március 11., 09:21

A fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év februárjához viszonyítva, és 0,3 százalékkal haladták meg az ez év januári szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.