24 ezer ügyfél adatait lopták el az egyik nagybanktól
24 ezer privát ügyfél adatait lopta el egy rendszergazda a HSBC nevű bankóriás svájci egységében – írta a .
Alexandre Zeller, a svájci HSBC Private Bank vezérigazgatója azt mondta: a lopás három évvel ezelőtt történt. A svájci hatóságok az adatok jelentős részét visszajuttatták a bankhoz március elején. Az ügyfelek között a világ minden részéről vannak érintettek, akik még 2006 előtt nyitottak számlát Svájcban
A svájci bankfelügyelet bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak a HSBC ellen a biztonsági rés miatt. Az ügy először decemberben került nyilvánosságra Franciaországban. A bank ezután azt közölte, hogy kevesebb mint tíz ügyfelük lehet érintett. A csütörtöki bejelentés azonban világossá tette, hogy 24 ezer ügyfélről van szó. A vezérigazgató bocsánatot kért és azt ígérte, hogy a bank megtéríti az érintett kliensek kárait.