Kinek jó a földvásárlási moratórium?

A moratóriumot támogatók fő érve a nemzeti földvagyon védelme, ami kétségkívül fontos szempont, bár nem "a magyar föld a magyaroké!" demagóg követelés alapján. Mezőgazdaságunk sajnos fejlettségben, termelékenységben, tőkeháttérben és szervezettségben egyaránt elmarad a régi uniós országokétól, miközben a természeti és éghajlati adottságaink jók. Ebből, valamint a zárt piacból adódóan a föld nálunk rendkívül alulértékelt, és borítékolható, hogy egy nyitást követően viszonylag rövid időn belül az árak alaposan megugranak: az azonos adottságú termőföld egységnyi területe tőlünk nyugatra ma 5-10-szer annyiba kerül, mint nálunk. Jogos tehát az aggodalom, hogy a moratórium feltételek nélküli feloldása az uniós országokból beáramló spekulációs tőke előtt is megnyitná az utat, és a földek jelentős részén külföldi befektetők nyerészkedhetnek. Pontosan erre az érvre alapozza a kormány is a moratórium meghosszabbítási kérelmét.

Ha azonban mélyebben megvizsgáljuk a kérdést, a helyzet nem ennyire egyértelmű. A tőke beáramlása ugyanis önmagában nem az ördögtől való, sőt. A hazai agrárium egyik legnagyobb, krónikus gondja a katasztrofális tőkehiány, ami akadályozza a technikai és technológiai fejlesztést, az ágazat versenyképessé és jövedelmezőbbé tételét. A földpiac megnyitása becslések szerint ezer milliárd forintokat hozhatna az ágazatba, hatalmas lökést adhatna az innovációnak és ugrásszerűen javíthatna az agráriumból közvetve vagy közvetlenül élők helyzetén.

Tévedés azt hinni, hogy a földtulajdonosok a mezőgazdaságban dolgoznak: kilenctizedük bérbe adja a földjét, és az ezért kapott díjon kívül semmi másban nem érdekelt. Többségük egy felmérés szerint szívesen szabadulna a földjétől, ha lenne rá jó áron vevő. Tőlük nem várható el, hogy bármit tegyenek a hatékonyabb gazdálkodásért, a bérlő is csak addig érdekelt bármiben, ameddig használhatja a földet. A jelenlegi birtokviszonyok nem alkalmasak a magyar mezőgazdaság átfogó, hosszútávú fejlesztéséhez: az átlagos birtokméret 4-5 hektár, ami nem művelhető meg gazdaságosan, hiába akarna a tulajdonos megélni belőle.

A döntő többségnek nincs is más választása, mint a bérleti díjra és az uniós földalapú támogatásra számítani. Nem véletlen, hogy a gazdaszervezetek vehemensen támadták az új, SPS nevezetű támogatási rendszer bevezetését, amely sok egyéb változtatás mellett a pénzeket nem a tulajdonosnak, hanem a konkrét gazdálkodónak folyósítaná, ami egyébként sokkal logikusabb. Hiába próbálkozott azonban a kormány, a bevezetést előkészítő törvénymódosítást az államfő nem írta alá, az alkotmánybíróság pedig immár másfél éve nem dönt, a határidőkből így kifutottunk, SPS tehát nálunk nem lesz.

Akik ezt kilobbizták, vélhetően ők állnak a moratórium hosszabbítását szorgalmazók mögött is. A jelek szerint erős hazai érdekcsoportok törekednek arra, hogy a valós piaci viszonyok kialakulását a földtulajdonlásban és az agráriumban akadályozzák. Egy esetleges nyitás ugyanis a mostaninál tisztább viszonyokat eredményezne: elindulna a birtokrendszer elkerülhetetlen átalakulása, világossá válna, mi mennyit ér. A csaknem kétmillió kisbirtokos közül az, aki el akarja adni a földjét, pénzhez jutna, a mezőgazdaság egésze pedig tőkéhez. A rendezett háttér a banki kölcsönökhöz is fedezetet adna, tovább bővítve a forrásokat. Mindezek mellett olyan technikai és technológiai fejlődés kezdődhetne, amire évtizedek óta nem volt példa.

Ebben egy szűk kör kivételével mindenki érdekelt lenne, azok is, akik az agráriumból élnek, és azok is, akiknek csupán földjük van. Nem igaz tehát az a sokat hangoztatott érvelés, hogy az uniós piacnyitás a mezőgazdaságban dolgozók tömegeit veszélyeztetné, kiszolgáltatná őket a spekulánsok kénye-kedvének és a magyar ember saját földjén válna földönfutóvá. A döntő kérdés ugyanis nem az, vehetnek-e külföldiek termőföldet, hanem az, milyen feltételrendszerrel tudjuk megakadályozni a spekulánsok beáramlását és ösztönözni a magyar gazdálkodók földszerzését. Erre számos jó példa van tőlünk nyugatra: ki lehet kötni például, hogy a vásárló köteles maga mezőgazdasági tevékenységet folytatni, Magyarországon élni és dolgozni stb. Jobb lenne tehát ezek kidolgozásával törődni, mintsem a moratórium meghosszabbításán fáradozni.

A földpiac jelenlegi zártságának fenntartásával csak a külföldi spekulánsokat lehet kizárni, a magyarokat nem. Bennfentesek szerint az események hátterében pont ez utóbbiak állnak: a gazdasági élet számos komoly szereplője és néhány ezer más befektető alapvetően érdekelt abban, hogy külső árfelhajtó konkurenciával egy darabig ne kelljen számolniuk, így a kecsegtető hasznot majd a nyitás után ők söpörhessék be, vagy olcsón jussanak meghatározó pozíciókhoz a mezőgazdaságban. A kormányváltás ígérete sokak számára biztató, gondoljunk csak arra a kiszivárgott, aztán gyorsan elhallgattatott információra, hogy a Fidesz az állami földek gyors, kedvezményes és az őket támogató érdekköröknek kedvezően irányított kiárusítását tervezi.

2014-től a helyzet mindenképpen megváltozik. Az EU jelenlegi agrártámogatási rendszere helyébe más lép, az még nem látszik pontosan, micsoda, de az már világos, hogy a pénzkeretek jelentősen csökkennek. Ezzel összefüggésben a termőföldek értéke is várhatóan változni fog, ami a tőkemozgást és a piaci viszonyokat is befolyásolja. Ha a magyar agrárium nem készül fel erre és a jelenlegi állapotában fog szembesülni a megváltozó körülményekkel, újabb súlyos sokk fogja érni. Mindazok tehát, akik mesterséges eszközökkel a jelenlegi viszonyokat akarják konzerválni, elkerülhetetlenül mély válságba sodorják az ágazatot. Jó lenne, ha a politika végre felülemelkedne a szűklátókörű szempontokon és a különböző lobbiérdekek helyett az agrárium valós érdekeit képviselné.