Az információk szerint, nem sikerült megállapodnia az Auchannak a dolgozókkal, emiatt sokan felmondhatnak.
Az állampapír után a bankbetét lehet a nyerő befektetés, legalábbis a pénzintézetek ezzel próbálják magukhoz vonzani az ügyfeleket.
Kiderült, hogy a korány legújabb gazdaságpolitikai akcióterve nemhogy a magyar gazdaság egekbe repítésére, de még az elrugaszkodásra sem elegendő.
Nem hozott jelentős változást a forint árfolyamában az éjszaka.
A Temu az európai rendelések jelentős részét helyi raktárakból kívánja teljesíteni, ezzel jelentős mértékben lerövidítve a szállítási időt.
2023. november 30., 17:12
Pályázati támogatást nyújt a kormány zöldenergia tárolására a vállalkozások számára – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.
2023. november 30., 16:48
Nemzeti érdek a stabil, kiszámítható, korrekt együttműködés megőrzése Magyarország és Oroszország között, a kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szkopjéban.
2023. november 30., 07:30
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. november 29., 18:55
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére reggelhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. november 29., 13:34
Pénteken ismét csökken a benzin ára, a gázolaj ára stagnál.
2023. november 29., 13:22
A jegybank legutóbbi kamatvágásának már meglesz a hatása a THM-plafonra is: január elsejétől 35,5 százalékra csökken a személyi kölcsönöknél a maximális teljes hiteldíj mutató, a hitelkártyák esetén pedig éppen 50 százalék fölött marad ez az érték.
2023. november 29., 10:07
A KSH adatai szerint a szállítás és az üzleti szolgáltatások is hozzájárultak ahhoz, hogy 3,3 milliárd eurós többlettel zárta a negyedévet a szolgáltatás-külkereskedelem szektor.
2023. november 29., 07:29
Szerda reggelre alig változott a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. november 28., 20:10
Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. november 28., 18:21
Drasztikus élelmiszer-drágulásra kell fölkészülnünk a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége szerint.
2023. november 28., 16:25
A szokásoshoz képest napokkal korábban utalja az Államkincstár az év utolsó havi nyugdíját és a családi pótlékot.
2023. november 28., 13:59
A költségvetés stabil, továbbra is biztosítja a nyugdíjak értékének megőrzését, a családtámogatások és a rezsivédelem fenntartását – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottsága keddi ülésén.
2023. november 28., 09:25
Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. november 27., 20:02
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. november 27., 19:59
Nagymérvű visszaesés jelentkezett az építőanyagok keresletében, ezért a gyártók a magas infláció ellenére is kénytelen voltak engedni az árakból.
2023. november 27., 17:44
Az MVM 309 milliárd forint összegű osztalékelőleget fizet ki még ezen a héten, de a megemelt 5,2 százalékos hiánycél még így sem biztos, hogy teljesülhet.
2023. november 27., 09:57
Magyarország nem csak a bérnövekedés, de az infláció terén is az uniós tagállamok élbolyába tartozik, ennek köszönhető, hogy a reálbérek valójában csökkentek.
2023. november 27., 07:53
A forint árfolyama kevéssé változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.