Bővült a megőrzendő dokumentumok köre, a jövőben már foglalkoztatási igazolásokat is meg kell őrizni a nyugdíj igényléséhez.
Számos kedvelt és ismert termék mérete csökkent, ami azt jelenti, hogy kevesebbet kapunk ugyanazért az árért. A zsugorítás érinti a teákat, üdítőket és a háztartási kekszet is, ezeket a termékeket ezentúl kisebb kiszerelésben tudjuk megvásárolni.
Már Magyarországon is elérhető a qvik, az az új fizetési mód, amely nagyobb biztonságot kínál a csalók ellen.
Emelkedik a benzin ára csütörtöktől.
A forint egyre halványul, szinte semmi ereje a magyar valutának.
2023. december 6., 08:28
Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát – derül ki a bank360.hu elemzéséből.
2023. december 6., 07:39
Erősödött kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. december 5., 18:47
A jövő héten lezárja a 2014–2020-as fejlesztési ciklus elszámolását a kormány és az utolsó részkérdésekben is közel a megegyezés az igazságügyi reformcsomag körül – értesült az Index.
2023. december 5., 14:41
A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal.
2023. december 5., 12:17
Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94 százaléka szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak – áll a PricewaterhouseCoopers (PwC) 2023-as globális befektetői felmérésében.
2023. december 5., 07:29
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. december 4., 20:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére reggelhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. december 4., 16:17
Mára már meghaladta a 125 milliárd forintot is a kórházak adósság. Bár a kormány állítólag 90 milliárddal beszáll az enyhítésbe, a hitelező cégek egyre türelmetlenebbek.
2023. december 4., 12:27
Aki teheti, ne tankoljon szerdáig, lélektani határ alá süllyed az üzemanyag ára.
2023. december 4., 10:49
Orbán Gábor idén tavasszal, egy kifejezetten turbulens energiapiaci helyzetben fogadta el a felkérést az MVM Partner vezetésére. Elsődleges célja az, hogy a társaság eredménytermelő képessége tovább erősödjön. Ehhez pedig az üzleti spektrum szélesítésére van szükség mind a regionális jelenlét, mind a működési területek tekintetében.
2023. december 4., 10:43
November után december elején is elmaradt a bankoknál a hitelkamatok csökkentése. Hiába vágja folyamatosan most már az alapkamatot az MNB, a pénzintézetek alig reagálnak rá.
2023. december 4., 09:00
A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek és kamatozás mellett lesz elérhető a diákhitel a hallgatók számára annak érdekében, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen – jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
2023. december 4., 07:46
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a hétvégén a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. december 2., 17:34
A Pest Vármegyei Kormányhivatal pénteken kiadott egy környezetvédelmi határozatot, mely felfüggeszti a gödi Samsung-gyár éjszakai működését a határértéket túllépő zajszint miatt – szúrta ki az Index.hu.
2023. december 2., 12:13
Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban. Novák Katalin szerint Magyarország elvégezte a házi feladatát és a miénk a világ egyik legambiciózusabb klímaprogramja. #klíma
2023. december 2., 08:13
Péntek este megjelent a rendelet, amely rögzíti a 2024. január 1. előtt megállapított nyugdíjak emelésének mértéket.
2023. december 1., 19:13
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. december 1., 17:02
Az átlag feletti mennyiséget fogyasztó lakosságnak kiszámlázott piaci gázáron akkora nyereség keletkezett, hogy a magyar állam 309 milliárd forintot kivesz az MVM Energetika Zrt.-ből osztalékelőlegként.