7 százalékos a havi infláció

A vártnál magasabb lett a májusi fogyasztói áremelkedés és a tavalyi évhez viszonyítva elérte a hét százalékot. A szakértők átlagosan 6.6 százalékot vártak. Az adat azt jelzi, hogy megtorpant az infláció csökkenésének hónapok óta tartó folyamata.

2008. június 11., 09:55

Márciusban 6.7, áprilisban 6.6 százalékos volt az éves szintű pénzromlás, ami lassú csökkenésre utalt. Májusban viszont az előző hónaphoz képest 1.1 %-kal emelkedtek az árak, elsősorban az üzemanyag és az élelmiszerek drágulása miatt. A hét százalékos ütem ezzel együtt meglepő: az infláció beragadására mindenki számított, ilyen mértékű gyorsulására azonban nem. A vártnál magasabb pénzromlás egész Európára jellemző, az Európai Központi Bank a múlt héten emelte meg az éves prognózisát újabb egy százalékkal. A várt infláció az eurozónában így is mintegy fele a magyarországinak. Vannak persze ellenkező példák is: Litvániában ugyancsak májusban 15 %-ra szökött az áremelkedés tempója, ami sokéves negatív rekordnak számít.

Egy évvel ezelőtt még nyolc és fél százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése hazánkban, azóta ha lassan is, de csökkent a pénzromlás üteme. A legfrissebb számok ismeretében a kérdés most az, egyszeri megugrásról vagy trendfordulóról beszélhetünk. Az elemzők többsége a világpiaci folyamatok alakulásától teszi függővé prognózisát. Ha az olajár robbanás folytatódik, az év végére is hat százalék felett lehet az infláció, ellenkező esetben öt és fél körül alakulhat. Az élelmiszerárak nyomása őszre csökkenhet, részben a tavalyi magas bázis, részben a várható jó termés miatt.

Az inflációs adatnál kedvezőbb volt májusban az államháztartás mérlege, amely a vártnál nagyobb, csaknem százmilliárdos többletet mutatott. Az első öt hónapos 425 milliárd forintnyi hiány arra utal, hogy éves szinten a deficit ezermilliárd alatt maradhat és számottevően jobb lehet a tervezettnél. A különbözetet a kormány akár osztogatásra is fordíthatja, de ettől a hazai szakértők mellett az IMF is óva int.