A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2010. december 10., 08:43
A következő években Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, s esetleg Bulgáriában is megjelenhet zenei fesztiválokkal a Sziget Kft. - mondta Gerendai Károly ügyvezető a Világgazdaság pénteki számában.
2010. december 10., 05:25
Kína megelőzheti Spanyolországot és ezzel átveheti a harmadik helyet a legtöbb külföldi vendéget fogadó országok rangsorában - nyilatkozta Taleb Rifai, az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) főtitkára.
2010. december 9., 21:08
A mobil hangszolgáltatás jelenleg zavartalanul működik, az SMS szolgáltatás nem érintett a hálózati hiba kapcsán, csak a 3G adatszolgáltatásban van fennakadás – közölte a Magyar Telekom csütörtökön este az MTI-vel.
2010. december 9., 19:15
"Alapvető hiba" volt a Moody's Investors Service hitelminősítő részéről Magyarország adósosztályzatának visszaminősítése - mondta a BBC-nek Martonyi János. A magyar külügyminiszterrel e héten tett egynapos londoni látogatása idején a BBC News - a brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziója - készített interjút. A közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban sugárzott, HardTalk című félórás napi interjúműsorban a Moody's-leminősítés és a magyar költségvetés általános helyzete mellett szó esett a magyarországi médiaszabályozásról, az Alkotmánybíróságról és a romaellenes megnyilvánulásokról is.
2010. december 9., 18:22
A fejlesztési miniszter mostantól kihirdetheti a lakossági gázárat - derült ki a december 3-ai Magyar Közlönyben megjelent törvénymódosításból, illetve az ehhez kapcsolódó végrehajtási miniszteri rendeletekből. A korábbi bejelentések alapján életbe lép az új támogatási fogyasztásalapú gázár támogatási rendszer, de megmarad a régi szociális kompenzáció rendszere is.
2010. december 9., 16:38
A T-Mobile hálózatába tartozó telefonszámokat nem lehet hívni és a hálózatból sem lehet hívást kezdeményezni, a többi szolgáltatónál egyelőre nem tudnak országos hibáról - tudta meg az MTI. Nem csak a telefonálás, a mobilinternet is akadozik országszerte a T-Mobile hálózatában, valószínűleg a vihar miatt. Az MTI úgy értesült, hogy a hiba elhárítása folyamatban van. Egyes értesülések szerint a szélvihar megrongált egy átjátszótornyot, ez okozza a meghibásodást.
2010. december 9., 14:02
Míg Csehországban átlagosan 296 forintba, Romániában 298 forintba kerül a 95-ös benzin litere, addig Ukrajnában már 196 forintért megkapjuk ugyanezt a mennyiséget.
2010. december 9., 11:17
Januártól húsz százalékos csatornadíj-emelés jöhet Budapesten. A közgyűlés jövő szerdán szavaz az erről szóló javaslatról.
2010. december 9., 08:15
A magyar fogyasztók CD és DVD vásárlási szokásait vizsgáló kutatás szerint sokan terveznek karácsonyra is zenét vagy filmet ajándékozni szeretteiknek. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) felmérése szerint ugyanakkor a lakosság egy jelentős része nem szégyellne kalózlemezt tenni a fa alá.
2010. december 9., 07:26
Papírhiba miatt bizonytalan ideig késik az új amerikai százdolláros bankjegyek kibocsátása - jelentette a The Washington Post. A bankókat eredetileg februárban akarták forgalomba bocsátani, ám a papírnak a nyomtatás közben történt "szórványos meggyűrődése miatt" a Timothy Geither pénzügyminiszter kézjegyével ellátott pénzen fehér foltok keletkeztek. Az emisszióért felelős Metszet- és Nyomtatásügyi Iroda (BEP) és a "zöldhasú" bankjegypapírját immár több mint 130 éve előállító Crane & Co. közösen vizsgálja, hogy mi okozhatta a hibát, és hogyan lehetne kiválogatni a hibás bankjegyeket a már kinyomtatott 1 milliárd darab közül.
2010. december 9., 05:52
A londoni üzleti napilap szakértői véleményeket figyelembe véve rangsorolja évente 19 EU-tagállam pénzügyminisztereit. Az idén először szereplő magyar miniszterről a Financial Times értékelésében az szerepel, hogy Matolcsy "elveti a takarékossági intézkedéseket, előnyben részesíti az adócsökkentéseket a növekedés serkentése végett ... ám a bevételi kieséseket az üzleti szférára kirótt válságadókkal kellett pótolnia".
2010. december 8., 13:51
Úgy tűnik, rövid távon okkal gondolja a Fidesz-vezetés, hogy bármit megtehet, mert nincs az az erő, ami megállíthatná és józan belátásra kényszeríthetné. Idehaza hiányzik a politikai ellensúly és megszűnt a független intézményes kontroll, a külső partnerek, elsősorban az EU számára pedig a jelek szerint még azzal sem lépték át a tűréshatárt, hogy a kritikákra dacos arroganciával válaszolnak. A piaci reakciók azonban hosszabb távra egyre nagyobb fenyegetést jeleznek.
2010. december 8., 12:26
Az MSZP a mai nap interpellációt intézett az üzemanyagárakért felelős Matolcsy Györgyhöz "Mit kíván tenni a kormány az egekbe kúszó benzinárakkal?" - címmel. A rekorddrágulás ugyanis a kormány felelőtlen gazdaságpolitikájának egyenes következménye - közölte lapunkkal az ellenzéki párt.
2010. december 8., 11:22
Erős állami ellenőrzés alá kerülhetnek a legfontosabb tőzsdei részvénytársaságok. Az fn.hu, a legfrissebb nyugdíjbejelentések egy kevéssé taglalt következményét elemzi.
2010. december 8., 10:46
A Google San Franciscoban bemutatta a Chrome OS operációs rendszert, valamint Chrome böngészőjének újdonságait és a Chrome webáruházat.
2010. december 8., 09:42
A Forex-szignál előrejelzése a valuta-árfolyamok változásáról.
2010. december 8., 04:55
A gazdaságpolitikai megszorításokkal egy ideig még együtt lehet élni, de a bizonytalansággal csak nagyon nehezen, pedig a 2010 utáni időszakra a bizonytalanság a jellemző - vélekedtek a szakemberek a GKI Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján.