A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2010. december 5., 11:30
Magyarország az első félévben az Európai Unióban a legutolsó helyen állt a 15-64 évesekre jellemző 55,3 százalékos foglalkoztatási rátával, amely 9 százalékponttal maradt el a 27 tagország átlagától - közölte a legutóbbi Statisztikai Tükör című kiadványában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemzetközi összehasonlítás céljaira rendelkezésre álló legutolsó, 2010. második negyedévi adatok alapján. A férfiak foglalkoztatottsága 9,9, a nőké 7,8 százalékponttal volt alacsonyabb az uniós átlagnál. Magyarország második negyedévi 11,2 százalékos munkanélküliségi rátája meghaladta az uniós átlagot, amely 9,6 százalék volt. A magyarnál 7 tagország mutatója volt kedvezőtlenebb.
2010. december 5., 08:39
A Champs-Élysées november vége óta ünnepi fényben csillog, a kék lámpafüzérek függönye mögött zsúfolt kirakatok csábítják a vásárlókat. A racionális franciák azonban előbb megszámolják, mennyi van a pénztárcájukban, s csak aztán kezdenek költekezni. Már ősszel tudták, hogy az idei karácsonykor kevesebb és olcsóbb ajándék kerül a fenyőfa alá, s a családi vacsorák kínálata sem lesz olyan pazarul gazdag és rafinált, mint a világválság előtti években.
2010. december 4., 10:44
Bár Matolcsy György miniszter szerint racionálisan senki nem dönthet úgy, hogy nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe, mégis akadnak olyanok, akik feltehetően azzal járnak jobban, ha úgy döntenek, nem az állam gondoskodását választják. Elsősorban a magas jövedelműek vagy a nyugdíjhoz közel állók számára érheti meg ez, de a nők kedvezményes nyugdíjba engedésével a kormány is teremtett egy alternatívát.
2010. december 4., 08:43
Becsapják, hülyének nézik a nyugdíjasokat és az egész társadalmat. Majd 2011 novemberében – amikor kiderül, hogy a 2011 évi valóságos infláció meghaladja a költségvetésben tervezett mértéket és a nyugdíjakat emelni kell visszamenőlegesen – elő lehet jönni azzal: 2011 januárjában a nyugdíjakat már emelték 4,4%-kal (valójában csak 3,8%-kal)!
2010. december 4., 04:59
A Jobbik most benyújtott törvényjavaslata megtiltaná, vagy legalábbis szigorúan korlátozná az üzletekben a vasárnapi munkavégzést. A több évtizedes vita megosztja az embereket. A lázadók mindig falakba ütköztek és nem tudták jogszabályba önteni akaratukat. A vásárlók nagy része ragaszkodik a vasárnapi nyitvatartáshoz, nem beszélve a kereskedelmi dolgozók jelentős hányadáról, akik számára az egész heti nyitvatartás állásuk biztonságát jelenti.
2010. december 3., 22:13
Jövő kedden szavaz a parlament a 2011. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról, a parlament honlapján megjelent a lista a kormány által támogatott módosításokról, de a keddi tárgyalási menetrendben szerepel, hogy a számvevőszéki és költségvetési bizottság még aznap is készít újabb módosító indítványokat - írja az MTI.
2010. december 3., 18:36
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében az V. kerületi rendőrkapitányságon - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2010. december 3., 15:22
Gyengült kissé a forint, az eurót péntek délelőtt tíz óra után 278,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 277,70 forinttal - írja az MTI.
2010. december 3., 13:20
Írország csakhamar beterjesztendő költségvetési válságterve az adók növelése és a közszféra fogyókúrája révén 50 százalékkal több megtakarítást irányoz elő, mint amennyi pénzhez az Orbán-kormány a magánnyugdíjalapok vagyonának tervezett „lenyúlásával” juthat. Az előirányzat hatalmas, 4200 milliárd forint (15 milliárd euró), de még mindig csak hatoda annak, amennyit a hajdani „kelta tigris” számára az EU, az Európai Központi Bank és az IMF segítségként felajánlott. Görögország után Írország az euróövezet második országa, amelyet ki kell menteni. ACZÉL ENDRE írása.
2010. december 3., 09:02
Péntek reggel a csütörtök délután elért szint környékén ingadozott az euró és a forint árfolyama; az eurót pénteken kora reggel 277,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök éjszakai 276,70 forintos, illetve a csütörtök délutáni 277,70 forintos jegyzés után - írja az MTI.
2010. december 3., 05:09
A magyar kormány "mindent egy lapra tesz fel", vagyis arra, hogy rövid távú intézkedésekkel "beindítja" a gazdaságot, abban bízva, hogy az így elinduló növekedés majd hosszabb távon kiemeli az országot az "adósságcsapdából" - írták londoni felzárkózó piaci elemzők.
2010. december 2., 18:39
A piacok nem szeretik a “rángatásokat”, és ilyenkor túlreagálnak – világított rá a forint gyengülésének és az értékpapír piac elmúlt hetekben tapasztalható ingadozásának okaira Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este.
2010. december 2., 16:45
A 2011-es költségvetés és adótörvények ellen demonstrálnak szombaton a közszolgálati dolgozók. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) kezdeményezésére alakult demonstrációs bizottság folyamatosan dolgozik, 4-5 ezer embert várnak a Roosevelt térre – mondta el a 168ora.hu megkeresésére Lázár András, a SZEF alelnöke.
2010. december 2., 14:09
A következő három évben, évente 300-300 milliárd forint, összesen 900 milliárd összegű Európai Uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások, sikerre az a vállalkozás számíthat, amelyik adózó munkahelyet teremt vagy tart meg - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián. A kormány stabil, a következő négy évre szóló, változatlan feltételű pályázati rendszert kíván teremteni a hét kiemelt területet tartalmazó Új Széchenyi-terv keretében, amely olyan egyszerűvé válik, hogy "a pályázati iparág akár feleslegessé is válhat" - hangsúlyozta az államtitkár.