Kína megelőzheti Spanyolországot a turisztikai célországok rangsorában

Kína megelőzheti Spanyolországot és ezzel átveheti a harmadik helyet a legtöbb külföldi vendéget fogadó országok rangsorában - nyilatkozta Taleb Rifai, az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) főtitkára.

2010. december 10., 05:25

A 2009-es rangsor szerint a legtöbb külföldi turista Franciaországba érkezett (74,2 millió fő). A rangsorban követi az Egyesült Államok (54,9 millió fő), Spanyolország (52,2 millió fő), majd Kína (50,9 millió fő). Spanyolország, amely bruttó hazai termékének 10 százaléka származik az idegenforgalomból - 2008-ban vesztette el második helyét.

"A turizmus súlypontja éppen áthelyeződik Kínába, de általánosságban is Ázsiába" - mondta Rifai. Kína 2020-ra a leglátogatottabb célországgá válhat, de onnan is érkezik majd a legtöbb külföldi vendég - tette hozzá.

A főtitkár elmondta, "néhány évvel ezelőtt Kína úgy döntött, az idegenforgalmat gazdaságának egyik pillérévé fejleszti, és ez sikerült is". Míg 2000-ben csupán 8 millió külföldi vendég érkezett Kínába, addig 2009-ben már hatszor ennyien - írja az MTI.

A külföldön legtöbbet költő országok rangsorában is előrelépett az ázsiai ország, megelőzve az eddig a negyedik helyen lévő Franciaországot. A rangsor élén Németország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szerepel.

A világ idegenforgalmi kilátásairól szólva a főtitkár elmondta: "az elmúlt 60 év legrosszabbjának számító 2009 után idén 5-6 százalékkal 920-930 millióra nőhet a vendégek száma. Jövőre 4 százalékkal bővülhet ez a szám".

A 2010-re vonatkozó adatokat januárban közli a nemzetközi szervezet.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.