Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2024. április 11., 11:19
Továbbra is hasít az infláció, a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint márciusban 3,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.
2024. április 11., 09:57
A kriptopiaci szereplők – szolgáltatók, kereskedési platformok – által működtetett ökoszisztéma jelenleg még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik itthon. Alapvető fontosságú ezért, hogy a fogyasztók előzetesen tájékozódjanak arról: pontosan milyen kockázatai vannak az általuk igénybe veendő kriptoeszközöknek (pl. a Bitcoinnak), illetve kriptotőzsdéknek (pl. a Binance-nek). Az MNB eközben felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére – közölte a jegybank.
2024. április 11., 09:06
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a bevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem – írja a Privátbankár.
2024. április 11., 07:07
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. április 10., 14:18
Aki teheti, várjon péntekig a tankolással, a hét utolsó munkanapján végre csökken a benzin ára.
2024. április 10., 08:06
Nincs megállás, tovább gyengült szerda reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest.
2024. április 9., 19:27
Mi pedig együtt gyötrődünk a forinttal.
2024. április 9., 13:19
Három hónap alatt összejött csaknem az egész évre tervezett eredeti hiánycél.
2024. április 9., 07:37
Gyengült kissé a forint kedd reggelre.
2024. április 8., 20:11
Megfordulni látszik a trend: egyre nagyobb a munkanélküliség. Most az is kiderül, hogy miért.
2024. április 8., 18:38
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. április 5., 13:07
Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára új programot hirdetett. Akár 6 milliót is kaphatak a családi házak tulajdonosai ingatlanjaik korszerűsítésére. Energetikai tanusítványok igazolják a beruházást a tervek szerint.
2024. április 5., 07:26
Elnyelte a köd a forintot.
2024. április 4., 23:05
A magyarországi Spar kapós: Tiborcz Ustván, Orbán Viktor veje is megpróbálta megvenni a VSquare információi szerint, valamint az egy éve Magyarországon élő orosz Rahimkulov család képviselői is.
2024. április 4., 18:40
Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.