A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.
Ettől a hónaptól sok pénzintézetnél olcsóbban lehet bankolni a banki díjstopnak köszönhetően, ám az intézkedésnek akár hátrányai is lehetnek.
Elkészült a 2026-ra tervezett költségvetés, amit Nagy Márton benyújtott Kövér Lászlónak. Ebből az is kiderül, hogy mekkora összeget szán a kormányzat a nyugdíjakra.
Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
Az árréstop újabb területet hódíthat meg a magyar gazdaságban.
2014. november 23., 07:06
Végleg megszűnhetnek a magánnyugdíj-pénztárak a portfolio.hu szerint. Egy most benyújtott módosító javaslat ugyanis kimondja, azok a pénztárak, ahol a tagok legalább 70 százaléka nem fizet tagdíjat, nem működhetnek tovább. Az ellenzék szerint a Fidesz-kormány a magánnyugdíj-pénztári vagyon megmaradt 200 milliárd forintját is el akarja költeni.
2014. november 21., 11:17
Nem tudta megvalósítani saját terveit az Orbán-kormány. A Policy Agenda tanulmánya szerint 800 milliárd forint a különbség a 2011-ben jövőre tervezett, és végül most benyújtott 2015-ös költségvetés között. Hiába ígérte Matolcsy György – akkor még nemzetgazdasági miniszterként – hogy 2015-re 65 százalék alá csökkentik az államháztartási hiányt, a jövő évi költségvetés 75 százalékkal számol. Az NGM szerint külső tényezők befolyásolták az eredményeket.
2014. november 20., 05:42
Az új adótörvényekben van egy rendelkezés, ami lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy lényegében bármit megadóztathassanak, amit az állam nem adóztat. Ingatlanok után már sok településen kell fizetni, a gépjárművek tulajdonosai is adóznak, a termőföld azonban eddig adómentes volt.
2014. november 18., 16:48
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a kiskereskedelmet érintő jogszabálytervezetek érzékenyen érintik a Spar magyarországi tevékenységét, ezért a következő évekre tervezett beruházásaik jelentős részét elhalasztják – hangsúlyozta Rudolf Staudinger, a Spar Magyarország felügyelő bizottságának elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
2014. november 18., 08:41
Az Országgyűlés mai ülésnapján fogadhatja el a kormány jövő évi adócsomagját. A képviselők napközben egyebek mellett a kabinet fair bankokról szóló előterjesztését tárgyalják majd.
2014. november 17., 13:56
Életbe lépett hétfőn Szlovákiában a széleskörű vasúti utazási kedvezményeket bevezető kormányzati intézkedése, amelynek értelmében a 26 évesnél fiatalabb diákok jelentős része és a 62 évnél idősebbek ingyenesen utazhatnak vonaton az ország területén.
2014. november 17., 12:10
Szombattól hivatalosan is a miniszterelnökséghez került a paksi fejlesztésre létrehozott cég, így a kormányfő közvetlenül felügyelheti az egész projektet, amely sok-sok százmilliárdot hozhat a közreműködésre kiválasztandó magyar cégeknek. Egy tanulmány szerint a beruházás a korrupció melegágya lehet.
2014. november 15., 13:47
Akár 80 forinttal is emelkedhet egy doboz cigaretta ára, ha a kormány bevezeti a dohánygyárakra és -forgalmazókra kiróni tervezett különadót – ezt mondta az RTL Klub által megkérdezett szakértő. A trafikokat ugyan nem érinti a különadó, a gyártók viszont már nem tudják lenyelni ezt a többletterhet.
2014. november 15., 10:19
A 33 leggazdagabbnak tartott hazai üzletember listájával állt elő a magyar Forbes gazdasági lap. Az amerikai Forbes vizsgálati módszereit követve a nyilvános cégadatokat összesítik a becsült osztalékkal, majd levonják ebből a milliárdos várható rezsijét.
2014. november 14., 16:27
Szinte nincs olyan nap, hogy a mértékadó lengyel média ne foglalkozna valamilyen magyar üggyel. Most minden jelentősebb hírportál beszámolt a reklámadó felső határának emeléséről, nem hagyták szó nélkül az azerbajdzsáni elnök magyarországi látogatását, a devizahitelek forintosítását és a hipermarketek elleni harcot sem.
2014. november 13., 06:36
Az Osztrák Gazdasági Kamara attól tart, hogy újabb méltánytalanság éri a Magyarországon működő külföldi cégeket, mert a kormány most éppen azon van, hogy a költségvetés kipofozására az élelmiszerlánc-ellenőrzési díjon keresztül sarcolja meg nagy hálózatokat – írja a Kurier.
2014. november 12., 18:31
Szakértők szerint jövő őszig eltarthat a devizahitelek új, forintalapú szerződésekre történő átalakítása, a pontos kondíciók pedig csak azok alapján derülhetnek ki az adósok számára. Annyi biztosnak látszik, hogy a várható törlesztőrészletek a jelenleginél átlagosan nagyjából negyedével alacsonyabbak, a kezdetinél viszont mintegy 40-50 százalékkal magasabbak lesznek.