Az adószedés kormánya

Van valami megkapó bája annak a tánciskolai stúdiumnak, amit a kurzustánciskolában okítanak. Van ott mindenféle tánc, kontratánc is és visszatánc is. A pávatánc mellett pedig legfontosabb a csalitánc.

Úgy koreografál, hogy „gyere ide, működő tőke! Szívesen vagy látva. Állami támogatást kapsz minden új munkahelyért.” (Volt, ahol 30 milliót is.)

De nem csak ez! Minden médiafelületet beterítettek a Bank csali reklámjai, az NHP. A Növekedési Hitel Program. Azt harsogta a gyanútlan vállalkozóknak, hogy „vállalkozzatok bátran, növekedjetek nyugodtan, mert olcsó hitelt kaptok akár tíz évre is”.

Namármost. Itt jön közbe a fejlődési folyamat kulminatúráján az extraprofit. Ami értelmezhetetlen fogalom, legalábbis képzett közgazdasági elmék szerint. Kurzushangadóink szerint viszont ez az az elfogadhatatlan, sátáni dolog, ami a magyar emberek utolsó bőrét is lenyúzza, és brutálisan meg kell adóztatni. Meg is történik.

Sőt meg is történt. De a nemzeti adószedés kormánya lehetőleg kerüli ezt a kifejezést, éppúgy, mint a megszorítást. Ehelyett olyan verbális bukfenceket vet be, mint díj, hozzájárulás, kiterjesztés, közteherviselés. Ami „mind pálinka”, hogy Major Tamás közkeletű mondását idézzem a Tizedes meg a többiek című kultikus filmből. Azaz mind adó!

Így azután, aki elhitte ezt a csalimaszlagot, bejött és befektetett, vállalkozott, sőt gyanútlanul növekedett. De amikor jövedelme és nyeresége elérte a kurzus által láthatatlanul meghatározott kritikus mennyiséget, lecsaptak rá.

Így telepedtek rá gazdaságunk fejlődési dinamikájára azok a kreatív adóbevételi jelzős furfangok, mint szektorális, külön-, reklám-, internet-, dohány-, chips-, szappan- stb. Istenáldotta kreativitásunk határtalan.

Egyvalami azonban nem az. A vállalkozók hiszékenysége.

Ez az a pont, ahol a normális üzleti gondolkodás megálljt parancsol. Nem jön be, nem fektet be (mint Azerbajdzsán), nem vállalkozik. Kivár, vagy máshová megy...

Kuthi Csaba, Tállya