Paks: hová tűnhet ezermilliárd?

Megtörtént az, amiről már régóta beszélnek: a Paks II. beruházási cég az MVM-től a Nemzeti Vagyonkezelőhöz került, méghozzá úgy, hogy az állam tulajdonosi jogait a miniszterelnökség gyakorolja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden lényeges döntés közvetlenül a kormányfőhöz, illetve az őt képviselő Lázár Jánoshoz kerül a szakmai körök helyett. Némileg szokatlan, hogy egy atomerőművi beruházás nyilvánvaló politikai felügyelet alá kerüljön, de a paksi bővítés kapcsán nem ez az egyetlen sajátos körülmény. Kezdődött mindjárt azzal, hogy az ország energetikai helyzetét évtizedekre meghatározó projektről a döntés megfelelő szakmai előkészítés és hatástanulmányok, valamint egyeztetés nélkül, titkos tárgyalások nyomán született. Mindez ellenkezett nem csupán a szakmai elvekkel és az uniós versenyszabályokkal, de Orbánék korábbi ígéreteivel és kijelentéseivel is /melyek szerint pályáztatás útján, szakmai konzultációk nyomán választják ki a legjobb ajánlatot/.

Folytatódott úgy, hogy az oroszokkal kötött szerződéseket nem hozták nyilvánosságra, és úgy hagyta jóvá a parlament a beruházást, hogy teljes körűen máig sem ismerjük a megállapodások tartalmát. Ezek után nem meglepő, hogy csak találgatható, mekkora lesz a kiegészítő beruházásokkal együtt a végső költség: a sokat emlegetett 3000 milliárd csupán magára a két reaktorra vonatkozó előzetes becslés, amelyben nem szerepelnek az elengedhetetlen egyéb fejlesztések, az elektromos hálózat, a hőcserélő rendszerek, a veszélyes hulladéktárolók, a kapcsolódó logisztika stb. járulékos költségei, valamint az oroszoktól jövő 10 milliárd eurós hitel kamatai. Mindezekkel együtt a végösszeg még akkor is elérheti a 6000 milliárd forintot, ha valamilyen csoda folytán a projekt kiadásai nem haladnák meg az eredetileg tervezettet /ilyen még szinte soha nem fordult elő atomerőművi beruházásoknál, köszönhetően a váratlan fejleményeknek, valamint a hosszú, 10-15 éves megvalósítási idő alatt bekövetkező technológiai változásoknak/.

Egy ilyen volumenű projekt hatalmas üzlet nem csupán a szállítónak, hanem a közreműködő cégeknek is. Előzetes becslések szerint a teljes kiadás nagyjából 40 százaléka ezeknél csapódhat le, ami jelenlegi árakon számolva, a 3000 milliárdos alapberuházással és az 1200-1500 milliárdra tehető kiegészítő fejlesztésekkel kalkulálva mintegy 1700-1800 milliárd forintos üzletet jelenthet az elkövetkező másfél évtizedben. Nem mindegy tehát, ki, mennyivel részesülhet ebből, és persze az sem, ki dönthet a közreműködők köréről. Nem véletlen, hogy ekkora pénzeknél egy szakértői tanulmány szerint óriási a korrupciós veszély még olyan országokban is, ahol ez kevésbé általános jelenség. Nemzetközi tapasztalatok szerint a csúszópénzek aránya átlagosan 13-16 százalék, a hazai viszonyokat látva azonban ennél nagyobb aránnyal számolhatunk. Jó kiindulási alap lehet az autópálya építés, ahol bennfentes források szerint legalább 20-25 százalék csurog el a megfelelő zsebekbe, így kerülhet például egy nemrég átadott szakasz kilométerenként 3,5 milliárdba.

Mindezt figyelembe véve a paksi fejlesztésből akár több mint ezermilliárd forintnyi csúszópénz származhat, de a legóvatosabb becslések szerint is 6-700 milliárd, ami nyilvánvalóan a döntéshozók körében csapódik le. Aligha véletlen, hogy a projekt a miniszterelnökséghez került, ekkora pénzre már legfelső szinten illik figyelni. Nem mindegy, ki kaphat megbízást a projektből, és a trafikos pályáztatást látva – Csányi Sándor szavait idézve – Lázár János az ilyesmit kitűnően le tudja vezérelni. A paksi pénzekhez képest persze a trafikmutyi nagyságrendje még borravalónak sem nevezhető, ráadásul ezreknek kellett osztozniuk rajta. Az atomerőművi beruházásokhoz kapcsolódó beszállítók száma ennél jóval kevesebb lesz, és az elmúlt négy év állami pályáztatásait látva nem kell élénk fantázia ahhoz, hogy megjósoljuk, kik lesznek a kedvezményezettek.

Ráadásul itt nem uniós források elosztásáról lesz szó, azaz még az a minimális kontroll is hiányzik, amelyet Brüsszel próbál gyakorolni a pénzek felhasználása felett. A partner a Roszatom, amely a nemzetközi sajtó információi szerint nem éppen a korrupció elleni küzdelem bajnoka, és ez Oroszországban nem számít kirívónak. Ebben a kérdésben is a jelek szerint Kelet felé tekintünk, és sajnos aligha kétséges, hogy ez a közeledés Paks esetében még erőteljesebb lesz. Ehhez minden feltétel adott, a nem áttekinthető projektszervezéstől és a titkosított szerződéselemektől kezdve a partner kiválasztásának módján át a döntések politikai alárendeltségéig. Még mielőtt bárki rosszhiszeműséggel vádolna, érdemes megnézni, kik nyertek eddig megbízásokat a projekt előkészítésében.