Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2023. március 28., 15:21
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén.
2023. március 28., 13:06
Sorra dőlnek a napenergia-termelési csúcsok Magyarországon, legutóbb március 18-án jegyezték a legújabb teljesítményrekordot – írja az Index.
2023. március 28., 11:32
Korrigálta az eddigi számítási gyakorlatát a Központi Statisztikai Hivatal.
2023. március 28., 08:54
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte, a KSH adatai szerint 2023 januárjában az átlagos bér mértéke Magyarországon 73 ezer forinttal nőtt.
2023. március 28., 07:22
A reggeli árfolyam szerint erősödött a forint a főbb valutákhoz képest kedden reggel.
2023. március 26., 09:45
Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé a jövő héten.
2023. március 24., 14:07
Pénteken is folytatódott a gázár zuhanása a tőzsdéken, lélektani határhoz közelít az árfolyam.
2023. március 24., 11:35
Májustól Foodora néven folytatja magyarországi tevékenységét a Foodpanda, az országszerte ismert legismertebb ételrendelési futárszolgálata, amit két éve még Netpincérnek hívtak.
2023. március 24., 08:39
Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, ugyanakkor a hetet jelentős erősödéssel fejezheti be.
2023. március 23., 20:05
Emelkedett a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. március 23., 16:01
Még mindig van mit kritizálni.
2023. március 23., 08:20
Erősödött a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. március 22., 14:38
A magyar bank rendkívüli közleményében tudatta, hogy egy amerikai vagyonkezelő, a T. Rowe Price amerikai vagyonkezelő 5 százalék feletti részesedést szerzett az OTP Bankban. Ezzel nagytulajdonossá vált a Csányi Sándor vezette magyar pénzintézetben.
2023. március 22., 11:48
Több mint 1 millió forinttal emelkedtek a budapesti V. kerületi négyzetméterárak 10 év alatt, 2022 év végére az ingatlanra fordított átlagos összeg már a 100 millió forintot is meghaladta – derült ki a Duna House legfrissebb elemzéséből.
2023. március 22., 11:03
Az uniós források befagyasztását feloldó folyamat első része lenne a tagállami önvizsgálat. Ennek 2023. március 31-ig kellene teljesülnie, és igaz, hogy a határidő nem kötelező, de ha késik a magyar kormány által vállalt 27 korrekciós intézkedés teljesítése, a kifizetések is csúsznak. Ráadásul a teljesítés pillanatától számítva még hónapokig tartó folyamat, míg az Unió elindítja a kifizetéseket.
2023. március 22., 07:20
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán reggel.
2023. március 21., 07:20
Erősödött kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.