Még el sem indult, máris változtattak az Otthon Start Program szabályain: megemelték az értékhatárt azoknál a leendő vásárlóknál, akik inkább családi házat vennének.
A cég jogszabályi változásokra hivatkozva függesztette fel a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait. A felhasználók eladni még tudnak, de venni már nem.
Pénzeső érkezik pénteken a szépkorúak tárcájába, ennek a hírnek minden magyar nyugdíjas örülni fog.
Júniusban 4,6 %-ra emelkedett az infláció, amit a gyümölcs- és zöldségtermelést sújtó tavaszi időjárással magyaráz az államtitkár.
A forint kiszámítható mozgása ellenére csütörtökön is emelkednek az üzemanyagok árai.
2010. július 21., 05:07
„Veszélyes játék”, „mesterhármas öngólokból”, „Fideszállam”, „sok a törött porcelán”. Nem fukarkodnak se az európai, se a tengerentúli lapok az erős jelzőkkel a Magyarország kontra IMF-EU meccset elemző írásaikban. Címlapon vagyunk, de nem tennénk ki az ablakba.
2010. július 20., 16:13
A Vám- és Pénzügyőrség az első félévben 521,6 milliárd forintot szedett be, a központi költségvetés bevételeinek 13,7%-át – derül ki a vámhatóság gyorsjelentéséből.
2010. július 20., 13:57
Az 1.500 megawatthoz képest ötven százalékkal nagyobb volt a forgalom a kedden megnyitott budapesti áramtőzsdén, a HUPX-on - közölte a tőzsdét üzemeltető HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. kedden.
2010. július 20., 11:31
2010. július 20., 10:34
Egyelőre egy Budapestről Párizsba induló járatot kellett törölni a francia légiirányítók tervezett sztrájkja miatt - mondta kedden reggel az MTI-nek Szilágyi Károly, a Budapest Airport Zrt. szóvivője, aki azt javasolja, hogy a francia fővárosba utazók folyamatosan figyeljék a repülőtér és a légitársaságok honlapját.
2010. július 20., 09:31
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Európai Unió és a magyar kormány közötti tárgyalások megszakadásának negatív következménye már látható, elég hamar reagáltak rá a pénzpiacok, a közép- és hosszú távú hatás pedig a folytatástól függ - mondta a Pénzügykutató Zrt. kutatója. Várhegyi Éva kifejtette: amennyiben azt a magatartást tanúsítja a magyar kormány, amit vélhetően az elmúlt két hétben tanúsított és amiért félbeszakadtak a tárgyalások, hogy semmiben nem enged, akkor közép- és hosszú távon beláthatatlan negatív hatásokkal kell számolni.
2010. július 20., 08:09
Stabilizálódott a forint árfolyama kedd reggel: egy euró 289,38 forintot ért a londoni bankközi devizapiacon, míg hétfőn este 289,62 forinton jegyezték az eurót.
2010. július 20., 06:16
Ha a Parlamentben nem is, de a Fidesz frakcióülésén értékelte Orbán az IMF-fel és az unióval folytatott tárgyalásokat. A kiszivárgott hírek alapján a kormányfő reményei szerint a forintra irányuló nyomás csütörtökön enyhülhet, ám a sikertelenség már korábban dekódolható volt: egy kormányzati forrás szerint a hétvégén távozó külföldi delegáció tagjai már pénteki találkozóikat is lemondták.
2010. július 20., 05:05
Csányi Sándor, az OTP - a legnagyobb közép-kelet-európai független hitelező - elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak, hogy az új bankadó rontani fog az OTP eredményén, de a magyar kormánynak szüksége van rá, hogy teljesíthesse a 2010-es költségvetési hiánycélt. Azt mondta, a bankadó várhatóan 31-35 milliárd forint terhet fog róni az OTP-re.
2010. július 19., 08:46
Idén 3,8 százalékos, jövőre pedig 3 százalék alatti magyar költségvetési hiányt szeretne látni Brüsszel - erősítette meg Matthew Newman, az Európai Bizottság szóvivője a Budapesttel szemben támasztott elvárásokat - írja az MTI.
2010. július 19., 05:16
A kormány úgy döntött, hogy inkább bankadót vet ki, mint megszorító intézkedéseket vezet be a hiány csökkentése érdekében - nyilatkozta vasárnap újságírók előtt a nemzetgazdasági miniszter Balatonfüreden annak kapcsán, hogy szombaton idő előtt megszakadtak a tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.
2010. július 18., 15:59
Az IMF és az EU szombaton felfüggesztette a tárgyalásokat a kormánnyal. A két szervezet 2008-ban nyújtott hitelt Magyarországnak, hogy megelőzzék a pénzügyi csődöt. A szervezetek képviselői közölték: kemény lépéseket várnak el a kormánytól, hogy visszavágják a költségvetési hiányt. Az MSZP közben felszólította Orbán Viktort, hogy ne veszélyeztesse Magyarország pénzügyi stabilitását.