Az OTP Bank ezentúl egy vadonatúj telefonszámról is küldhet sms-t az ügyfeleinek. Aki ilyen üzenetet kap az tehát ne aggódjon, nem csalók próbálják átverni!
Komoly változásra készülhetnek a regisztrációs adó kapcsán azok, akik más országból származó új és használt járműveket szeretnének forgalomba helyezni.
A 2025-ös költségvetés több mint 196 millió forintjának átcsoportosításáról döntött Orbán Viktor miniszterelnök.
A két- és háromgyermekes édesanyák szja-mentessége erősítheti a munkahelyi egyenlőtlenségeket.
A kormány bejelentette, hogy jön a nyugdíjasok számára az áfa-visszatérítés, azonban most kiderült, hogy mire lesz szükség, amíg a rendszer valóban jól fog működni.
2019. március 12., 07:35
Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerint a jelenlegi demotivált közhangulat, a gazdasági környezet ugyanúgy a fejlődés gátja, mint az ismeretek hiánya.
2019. március 9., 12:44
2019. március 8., 16:21
2019. március 8., 11:34
2019. március 5., 13:25
2019. március 3., 14:21
Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap volt vezető közgazdásza akár kisebb tudományos forradalmat is kirobbanthat ugyanis azzal a nézetével, hogy a hiány és az államadósság bizonyos körülmények között nem számít.
2019. február 28., 21:11
2019. február 28., 14:57
Szerinte még mindig nem elég drága az ital.
2019. február 26., 11:29
Magyarország a legsikeresebb válságkezelést hajtotta végre 2008 után a világon – fogalmazott szerényen.