Magyarországon a fejlődés is torz, nem az kapja a pénzt, aki a legjobban megérdemli
– Megdöbbentő adat derült ki a Tárki kiadványából, amelyben azt tekintették át, hogy mi történt 2000 és 2016 között a magyar tulajdonban lévő, 50–249 főt foglalkoztató középvállalatokkal. A vizsgált 3350 vállalkozásból mindössze 1500 tudott talpon maradni, és azok nagy része volt képes növekedni. A nemzetközi szakirodalomban az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyer az az állítás, hogy a vállalati szektor méretszerkezete és a gazdaság fejlettsége között pozitív összefüggés van, vagyis a gazdagabb országokban az átlagos cégméret nagyobb, mint a szegényebb államokban. De mi történik, ha középen szinte semmi nincs?
– Németországban a gazdaság tartóoszlopát jelentik a közepes méretű vállalatok. A cégek organikus növekedéssel jöttek létre, némelyeknek akár 100-150 éves múltjuk van. Igaz, sokat a háborúk alatt leromboltak, de mivel a tudás megmaradt, a tulajdonosok újra tudták építeni és indítani őket. A német GDP túlnyomó részét nem a Siemens-méretű vállalatok termelik, hanem a közepesek, az a sokat emlegetett Mittelstand. Magyarországon vannak az alacsony termelékenységű, alacsony béreket fizetni tudó kicsik, a skála másik végén pedig a külföldi tulajdonban lévő cégek. Az átlagos termelékenységű, de azért az egyedi igényeket kiszolgálni képes, a piaci viszonyokhoz alkalmazkodni tudó hazai termelő és szolgáltató vállalatok rétege azonban praktikusan hiányzik.
– Mi történt velük?
– A rendszerváltozás idején szétszedték és eladták ezeket a vállalatokat is. Azok közül, amelyek meg tudtak maradni, sokan nem voltak képesek tőkéhez jutni, vagyis a középvállalati szektort az ezredfordulóra már eleve megtizedelték. Abból a 3350 cégből, amelyet vizsgáltunk, a legtöbb szerves visszafejlődés útján tűnt el, nem tudott feljebb lépni, hanem egyre kisebb és kisebb lett, aztán megszűnt. A piac rendje az lett volna, hogy két közepes cégből egyesüléssel legyen egy nagyobb, működőképesebb, tőkeerősebb vállalkozás, de nem ez történt, sőt még az életképeseket is szétdarabolták.
– A menedzsmenttel vagy a piaccal volt probléma?
– Főleg a menedzsmenttel. A legfrissebb példa erre a Szarvasi Vasfémipari Kft., amely tavaly nyár óta kétszáz munkavállalót küldött el, és leállította a fejlesztéseit. A menedzsment nem jól mérte fel a piaci viszonyokat. De általános probléma az is, hogy sok cégvezető nem beszél idegen nyelveket, nem tud kilépni a nemzetközi piacra, pedig az exportképesség a fennmaradás egyik kulcsa. Erre rakódik a magyar cégvezetők bizalmatlansága. Sok közepes vállalatot meg lehetett volna menteni, ha a tulajdonosok hajlandók lettek volna külsősöket beengedni a vállalkozásba. Nem tették, arra vártak, hogy majd a gyerekeik, unokáik átveszik a céget, ők azonban már rég külföldön élnek, vagy éppen nem fémmegmunkálók akarnak lenni, hanem szociológusok, bankárok. A generációváltási nehézségeket nem akarják idegenek segítségével megoldani, pedig az sok cég túlélését jelentené. Végül az utóbbi időkben felerősödött a motiválatlanság érzése ebben a vállalati körben is, hiszen azt látják, hogy a siker kulcsa nem az egyéni teljesítmény, hanem a kormányzathoz való lojalitás. Aki igazodik, az kapja az állami megrendeléseket, érdemeitől függetlenül. A gazdaság vidéken zajlik, ahol még a nagyvárosoknál is erősebb az átpolitizáltság. Ott a kisebb lépték miatt nagyon látszik, hogy helyi szinten nem az a legmegbecsültebb ember, aki a leginkább motivált, a legjobban igyekszik, a legjobban termel.
– Abból viszont, hogy állami meg uniós pénzt kapnak a kormányhoz hű vállalkozók, nem lesz fejlődés.
– Vagyis inkább torz fejlődés lesz, mert nem az kapja a pénzt és nem az fog a legjobban fejlődni, aki a leginkább megérdemli és a legjobban hozzá tud tenni a magyar gazdasághoz.
– A Fidesz-kormány azt állította, hogy a 2014–2020-as közösségi támogatások 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja, amit az Európai Bizottsággal kötött partnerségi megállapodásban is rögzítettek.
– A gazdaságfejlesztési operatív program 2400 milliárd forintjának túlnyomó része állami programokra irányul, amelyek csak közvetve hatnak a vállalatok versenyképességére, például a foglalkoztathatóság javítása, a munkaerő képzése, az infokommunikáció fejlesztése által. Ezek persze fontos dolgok, és elvileg hasznosabbak is lehetnek, mint a konkrét vállalati támogatások, mert az egész gazdaságra kiterjednek, vagyis versenysemlegesek, de hogy mennyire hatnak, az csak később derül ki. A programokról egyelőre nem készültek hatástanulmányok.
– Hogyan lehetne megsegíteni a hazai közepes vállalatokat?
– Szét kell nézni a környezetünkben vagy Írországban, Skóciában, ahol mintaszerű hazai vállalattámogató rendszerek működnek, menedzsment- és piacszerzési ismeretek oktatásával, partnerkereső szolgáltatásokkal. Egyébként volt ilyen Magyarországon is, az ITDH valamikor olyan állami partnerközvetítő cég volt, ahová bemehetett a vállalkozó a kérdésével, és átnézték vele a piacot, a lehetőségeket, kerestek neki partnert. Manapság ennek az utódszervezete, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA, kizárólag a külföldi cégek Magyarországra vonzásával foglalkozik, honlapján 99 százalékban külföldi cégek jelennek meg mint sikeres befektetések, eközben a hazai vállalatok támogatása háttérbe szorult. Érdemes megnézni akár a CzechInvestnek, a cseh állami beruházási ügynökségnek a honlapját. Van rajta egy partnerkereséshez használható interaktív térkép. A regisztráció után bárki beírja, hogy milyen ágazatban keres partnert, megjelennek a térképen pontszerűen a cseh cégek, rákattint, és azonnal megtud róluk mindent a cégvezetőtől a főbb termékeken, partnereken át egészen a piaci adatokig, a minősítésekig. Aki Magyarországon autóipari beszállító partnert keres, az igen nagy bajban van, mert a HIPA – amúgy fantasztikusan, Parlamenttel, Lánchíddal dizájnolt – honlapján csak az eddigi külföldi befektetési sikerek jelennek meg, hazai potenciális partnerek alig. A változás nem igazán pénz kérdése, hanem hozzáállásé. Ma már nincs pénzhiány, olcsó hitel áll a cégek rendelkezésére. Egy évtizeddel ezelőtt 12–15 százalékos kamattal is alig jutottak a vállalatok kölcsönhöz, most néhány százalékon már kapnak pénzt. A menedzsmentet kellene megsegíteni, hogy jól tudjon eligazodni a piacon.
– Ez már csak azért is fontos lenne, mert ahogyan korábban beszéltünk róla, a gazdaság fejlettsége és a vállalati szektor méretösszetétele között bizonyos összefüggés van, illetve az erős középvállalati szektor az ország versenyképességét is javítja.
– A nagyobb középvállalatok és a nagyvállalatok piaci előnyét nem kell nagyon bizonygatni. Mindenki látja, hogy a piac egyre inkább abba az irányba megy el, hogy nagyvállalatok uralják, sőt néhány ágazatban egy-egy nagy cég uralja a világ nagy részét, mint a Google, a Facebook vagy az Amazon. Ilyen pozíciókat a magyar vállalatok természetesen nem tudnak megcélozni, de fontos lenne, hogy legyen a mainál több hazai közepes és nagyvállalat, amelynek erős és stabil piaci pozíciói vannak, és mint ilyen, jobb árakat is tud elérni. Az ország átlagos termelékenysége attól is képes nőni, hogy a munkaerő az alacsonyabb termelékenységű cégektől a magasabb termelékenységűek felé áramlik, és ezek jellemzően a nagyobb vállalatok.
– Mindehhez képest most dübörög a gazdaság. De hova és meddig ezzel a vállalati szerkezettel?
– Tavaly rekordütemben, öt százalékkal nőtt a magyar gazdaság, és a Kopint-Tárki idén is négy százalék körüli növekedést vár. Félreértés ugyanis, hogy már elfogytak az EU-s pénzek. Az igaz, hogy előlegben kiosztották a támogatások nagy részét, de még nem költötték el. Annak idején, amikor Lázár János bejelentette, hogy 2018–2019-re elköltik az összes közösségi támogatást, rögtön lehetett tudni, hogy nem megy az annyira gyorsan. A támogatások száz százaléka már régen le van kötve, a gazdaság felvevőképessége azonban nem teszi lehetővé az óriási EU-pénzek néhány év alatti elköltését, mivel ez kapacitáskorlátokba ütközik. Szerintünk az uniós támogatásoknak még az idén is jelentős gazdaságösztönző hatásuk lesz.
– És utána?
– A mostani tervezési ciklus legutolsó napja, amíg pénzhez lehet jutni, 2022. december 31. Addig még lesznek – bár csökkenő mértékben – EU-s támogatások, 2022-ben, a hajrában a hatásuk akár nőhet is a gazdaságban. A belső tényezők hajtóereje azonban jelenleg nem több 2-3 százaléknál. Ez többek között az üzleti hangulat kérdése is. Ha a vállalkozók úgy ítélik meg, hogy az intézményi környezet támogató jellegű, a szomszéd vállalat is fejleszt és egyről kettőre jut, akkor nő a gazdaság belső növekedési képessége. Ez fordítva is igaz: a rossz üzleti közhangulat kedvezőtlen a beruházások számára. A World Economic Forum listáján azért vagyunk hátul, mert a vállalatvezetők szubjektív megítélése alapjában véve rossz az intézményi üzleti környezetről. Pedig a jövőbeni növekedést ezeknek a vezetőknek a személyes értékítéletei és üzleti döntései határozzák meg.
