Videón az Orbán Viktor konvoját üldöző Szabó Bálint

Közúti veszélyeztetéssel is vádolják Szabó Bálintot a TEK felvétele alapján. 

2023. április 19., 20:04

Szerző:

Szabó Bálint tavaly szeptember 21-én üldözőbe vette Orbán Viktor konvoját a Nagykőrösi úton. Szabó száguldását a Terrorelhárító Szolgálat rögzítette, a Blikk pedig nyilvánosságra hozta a felvételt.

Az eset után hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt emeltek vádat Szabó ellen. A most nyilvánosságra hozott videó bizonyítékként szerepel a vádiratban, az ügyészség szerint Szabó csak ezen felvételen a KRESZ legalább hét pontját sértette meg. Szabó bevágott a védett személyt szállító konvojba, nem engedelmeskedett a konvojt záró Skoda jelzésének, sávokon keresztül cikázott kilométereken át egy Mercedes mögött.

Szabó többször is veszélyesen megközelítette a járművet, a többi közlekedő mellett iéletveszélyes manőverekkel suhant el. Egy alkalommal pedig a védett személyt szállító Mercedes mellé hajtott nagy sebességgel, és autója ablakán kihajolva sípolt és integetett – írja a Blikk.

(Kiemelt képünk: Szabó Bálint, a gazdatüntetés szervezője. Fotó: Szabó Bálint Facebook-oldala)