Elrendelték Szabó Bálint letartóztatását

Elrendelte a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított Szabó Bálint, szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton.

2022. november 13., 06:14

Szerző:

 A Fővárosi Törvényszék szóvivője az információt megerősítette Szabó Bálint letartóztatását. Szabó József Tamás közölte: a letartóztatást a bűnismétlés veszélye indokolja. A nyomozási bíró a gyanúsított ellen korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ehhez szükséges önkéntes jogkövetés a gyanúsított esetében teljes mértékben hiányzott, sokszor megszegte az előírt szabályokat – jelezte.
 

A szóvivő felidézte, hogy a gyanúsított egyebek mellett gépkocsijával védett személyeket kísérő konvojokba sorolt be, ezzel veszélyeztette a konvojban haladók, valamint az arra közlekedők testi épségét. Emellett ellenszegült rendőri intézkedéseknek. A férfivel szemben több eljárás van folyamatban, de tevékenységét akkor is folytatta, miután az első cselekménnyel meggyanúsították – tette hozzá a szóvivő. Szabó József Tamás jelezte: az ügyészség azt indítványozta, hogy a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelöljék ki, de a bíróság ezt elutasította, mert korábbi szakértői vélemény alapján ez nem indokolt.
 

A végzés nem végleges, a gyanúsított a döntéssel szemben fellebbezést jelentett be – közölte a szóvivő. Sajtóhírek szerint Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselő többször próbált a kormányfő közelébe férkőzni, a kötcsei piknik előtti területről a rendőrség vitte el. Szabó nyáron gazdatüntetést szervezett Budapestre, de alig csatlakoztak hozzá.

(Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI)