Korrupt határrendészek ellen emeltek vádat

Vádat emelt az ügyészség a nagylaki határrendészek korrupciós ügyében.

2023. december 12., 11:59

Szerző:

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsánál nyolc határrendésszel, köztük egy alosztályvezetővel és egy román állampolgárral szemben – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben valamennyi vádlott beismerő vallomás tett. A rendőr vádlottak hivatásos szolgálati viszonya az eljárás alatt megszűnt, közülük ketten majdnem fél évig voltak letartóztatásban. Szolgálatuk során a nagylaki határrendészek a vádirat szerint még a határátkelő előtt

rendszeresen megállítottak külföldi gépjárműveket és vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy készpénzért cserébe eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

A hivatalos személyek megállapodtak abban, hogy a szolgálatuk alatt a külföldi állampolgároktól megszerzett korrupciós pénzt egymás közötti szétosztják. A készpénzt egymástól meghatározott időközönként átvették és többi között az egyenruhájukban vagy napszemüvegtokban, esetenként az átkelőhelyen tárolták a szolgálatuk végéig.

A korrupciós tevékenységet a vádlottak bizonyítottan 2022 február közepe és 2022 június vége között folytatták, a vesztegetési pénzből valamennyien részesedtek – írták. A vádlottaktólt 4095 eurót, 1050 lejt, 355 angol fontot, 210 zlotyt és 355 000 forint foglaltak le; az ügyészség vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában – közölték. Az ügyészség a kilenc vádlott többségénél végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását javasolta.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Alessandro RAMPAZZO / AFP)