Testvérgyilkosság helyszínére riasztották a TEK-et

Pénztelenség, alkoholizmus és a rossz viszony miatt ragadott kést az idősebb fivér, legalábbis ezzel magyarázta tettét, miután beismerő vallomást tett.

2023. augusztus 21., 11:19

Szerző:

2023. augusztus 19-én este érkezett a bejelentés a segélyhívóra, miszerint egy tápiószelei háznál egy férfit megszúrt a rokona. Az 58 éves sértett belehalt sérüléseibe – olvasható a police.hu oldalán.

A fivérek – a megölt testvér kiskorú gyermekével együtt – évek óta egy fedél alatt éltek, veszekedéseik, mindennaposak voltak. Így volt ez a végzetes estén is, amikor a ház udvarán történt szóváltásuk közben a 60 éves M. József egy konyhakéssel, több alkalommal megszúrta testvérét.

A rendőri egységek percek alatt a helyszínre értek, az elkövető azonban bezárkózott, és többszöri felszólításra sem jött ki a házból, ezért a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének intézkedését kérték. A férfit elfogták, könnyebb sérüléseit ellátták, majd rendőri kísérettel kórházba, onnan pedig a Nagykátai Rendőrkapitányságra vitték.

A gyanúsított kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondása szerint az öccsével régóta tartó rossz viszonya, a pénztelenség és testvére alkoholista életmódja vezetett a tragédiához.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást, kezdeményezték a férfi letartóztatását.

(Képünk illusztráció, Forrás: tek.gov.hu)