Bilincsben vitte el a TEK a siófoki Aranypart biztonsági főnökét

A polgármester szerint valakinek nagyon szúrta a szemét Ressinka Imre.

2021. július 30., 12:51

Szerző:

Nem érti Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, hogy miért kellett megbilincselve elvinni Ressinka Imrét tanúkihallgatásra. A polgármester beszámolója szerint fegyveres hadsereg várta ház előtt Ressinka Imrét, akit a felesége és gyereke szeme láttára bilincsben vittek el a TEK-esek, pedig csak tanúként hallgatták ki. A polgármester szerint Ressinka Imre egyik fontos kulcsszereplője abban, hogy az elmúlt évek során sikerült csökkenteni a bűncselekményeket a siófoki Petőfi sétányon. Elsődleges feladata, hogy felügyelje a lenti őrök munkáját, pontosabban ellenőrizze, hogy a szerződés szerint teljesít-e a biztonsági személyzet a város felé, de általában is figyeljen ott a rendre, jelezze a rendellenességeket, visszaéléseket.

„Természetesen vannak, akiknek ez nem tetszik, vannak, akik szívesen látnák őt valahol máshol, mert zavarja a „köreiket” és bizony alkalmanként közvetve, vagy közvetlenül meg is fenyegették már párszor 

– olvasható Lengyel Róbert siófoki polgármester Facebook bejegyzésében.

Csütörtök reggel már a TEK-sek várták a háza előtt Ressinka Imrét, aki a felesége rémületére kelt fel, miszerint egy „hadsereg” várja odakint. Imrét felszólították, hogy menjen ki a házból, majd a családja szeme láttára megbilincselték és kocsiba tuszkolták. A rendőrségen kiderült, hogy egy ismeretlen személy tett ellene feljelentést, lőfegyverrel visszaélés és azzal való kereskedés gyanújával. A legálisan tartott légpuskáját is lefoglalták.

A rendőrség egyelőre nem válaszolt a polgármesternek az üggyel kapcsolatban, Ressinkát azóta elengedték. A kihallgatási jegyzőkönyvben másolatában szerepel, hogy tanúként hallgatták ki. De akkor mi szükség volt a nyilvános meghurcolásra és szégyenítésre, kérdezi értetlenül Lengyel Róbert siófok polgármestere, aki továbbra is kiáll a biztonsági vezető mellett és teljes bizalommal tekint rá történtek után is.

(Kiemelt képünk illusztráció: A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a VII. kerületi Szövetség utca egyik lakóházánál 2016. október 28-án. Fotó: Lakatos Péter / MTI)