Sikkasztó postamestert fogtak Nógrádban

Hétmillió forintot játszott el a posta vezetője a kisposta pénzéből, vádat emeltek ellene.

2023. április 24., 12:37

Szerző:

Hétmillió forintot sikkasztott és játszott el szerencsejátékon egy nógrádi kisposta vezetője. A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a 25 éves férfival szemben – közölte az MTI-vel a Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfőn.

A vádirat szerint a férfi 2021 májusában helyezkedett el a postán, augusztustól egy kisposta vezetője lett, munkakörénél fogva pedig a készpénzállomány kezelését is ő végezte – írták a közleményben.

A vádlott rendszeresen rendelt be a postafiókba készpénzt, azonban azt nem szolgálta ki ügyfelek részére, hanem 2021 augusztusa és szeptembere között alkalmanként néhány százezer forinttól kétmillió forintig terjedő részletekben sikkasztott az általa kezelt készpénzállományból, sőt olyan is előfordult, hogy az ügyfelektől átvett pénzt is eltulajdonította.

A vádlott így összesen 7 millió 251 ezer 980 forintot sikkasztott el, melyet szinte teljes egészében szerencsejátékra költött.

A férfi úgy próbálta leplezni a hiányt, hogy a készpénzállományt részletező okiraton a postán lévő bankjegyek számát meghamisította.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat, melyben szabadságvesztésre, közügyektől eltiltásra, pénzbüntetésre és foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a sértetteknek okozott kárt is a neki kell megtérítenie.

(Kiemelt kép: a Magyar Posta cégére. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)