Ma élesedik a Schadl-Völner ügy a bíróságon

Az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye ma ténylegesen is elkezdődik a bíróságon. Eddig előkészítő ülések voltak, amelyek során a vádlottak vallhattak a bűnösségükről.

2023. május 16., 07:55

Szerző:

Schadl-Völner-per újabb szakaszába lépett a bíróságon. Eddig az előkészítő üléseket tartották meg, amiken röviden arról kérdezték a vádlottakat, bűnösnek vallják-e magukat vagy sem. Akik pedig ezeken ártatlannak vallották magukat, azoknál most elindul a büntetőper.  Maga Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke és Völner Pál volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár sem vallotta be a bűnösségét korábban, így ma Schadl György elsőrendű vádlott meghallgatásával kezdetét veszi a büntetőper. Rajta kívül még 12 vádlott esetében indul el a büntetőper.

A 22 vádlottból tízen – köztük hat végrehajtó – már beismerték a bűnösségüket. Őket a bíróság már el is ítélte, a legtöbbjük felfüggesztett, tehát nem letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést kapott.

A vádirat lényege szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki dr. Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében dr. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Dr. Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a dr. Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással, hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük.

A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – ítélje dr. Schadl Györgyöt 10 év, míg dr. Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

A többi terhelt tekintetében – beismerésük esetén –  négy személy vonatkozásában letöltendő szabadságvesztés büntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, tizenöt vádlott vonatkozásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, míg egy fő vonatkozásában pénzbüntetést tart indokoltnak az ügyészség.

(Kiemelt kép: 168.hu montázs. Forrás: Miskolci Egyetem, MTI)

 

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.