Kilenc évre ítélték a miskolci késelőt

Emberölés kísérlete miatt nem jogerősen kilenc év szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki 2021 novemberében a borsodi vármegyeszékhelyen mellkason szúrta ismerősét.

2023. június 5., 19:14

Szerző:

A törvényszék az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett férfi 2021. november 9-én az esti órákban két ismerősével sétált Miskolcon, amikor a vádlottal és annak társaságával találkozott.

Köztük volt az a nő is, akit korábban a sértetthez és a vádlotthoz egyaránt érzelmi szálak fűztek. Ezt a vádlott már korábban számonkérte a férfin.

A vádlott társasága a sértettével akart tartani, amit a vádlott különösen sérelmesnek talált. A csapat az Avas városrész egyik taxiállomásán beült egy ott várakozó taxiba, ahonnan kiszállították őket. Ekkor jelent meg a csoport egyik tagjának élettársa, késsel a kezében, hogy saját konfliktusukat „rendezze”.

A vádlott kicsavarta a nő kezéből a kést és a sértettet fenyegetni kezdte. Amikor utóbbi próbálta nyugtatni, ököllel fejen és mellkason ütötte, majd a késsel mellkason szúrta. A sértett életveszélyes sérülést szenvedett – közölte a törvényszék.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen, azonban a törvényszék eltérően minősítette a férfi cselekményét, és emberölés bűntettének kísérlete miatt ítélte el, egyúttal kizárta a vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője téves jogi minősítés és enyhítés miatt fellebbezett, míg az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik – írták.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: 168.hu | Merész Márton)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.