Letartóztatták a Kiskunmajsánál halálos balesetet okozó pakisztáni embercsempészt

A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a Kiskunmajsa közelében halálos balesetet okozó pakisztáni embercsempész letartóztatását.

2023. október 13., 15:48

Szerző:

A férfi csütörtök hajnalban Kiskunmajsa közelében a rendőrök elől menekülve a járművével árokba csapódott; a balesetben ketten életüket vesztették, öten megsérültek.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a 20 éves embercsempész október 12-én hajnalban francia rendszámú autójában hét határsértő afgán férfival Kígyós irányába tartott az 5409. számú úton, amikor a járőrök igazoltatni akarták.

A pakisztáni férfi a rendőri jelzés ellenére továbbhajtott, majd egy kanyarban kisodródott és a szemközti árok falának csapódott. A baleset következtében utasai közül ketten meghaltak, ketten súlyosan, míg hárman könnyebben sérültek.

A férfi ellen több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés és halálos közúti baleset gondatlan okozása megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

(Kiemelt kép: Felborult személygépkocsi az 5409-es számú úton, Kiskunmajsa térségében 2023. október 12-én. A baleset következtében az illegális menekülteket szállító, francia rendszámú autóban két ember meghalt. MTI/Donka Ferenc)