Elgurult az uzsorás gyógyszere

Áldozata ellen kért végrehajtást. 

2022. január 27., 09:49

Szerző:

Egy Siklós környékén tevékenykedő uzsorás egyik áldozata ellen 2001-ben indított végrehajtási eljárást szüntetett meg minapi döntésével a Siklósi Járásbíróság - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t. Zsarolás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt 2011-ben ítéltek el nyolc év tíz hónap fegyházra egy siklósi férfit, amiért a környéken uzsorakölcsönöket adott rászoruló, kilátástalan anyagi helyzetben lévő sértetteknek - közölték.
 

A férfi az átadott összegek többszörösét tartalmazó kölcsönszerződéseket és elismervényeket íratott alá áldozataival, majd követelte tőlük ezen összegek megfizetését.

Az uzsorás 3,5 millió forintot adott át a rászedett embereknek és több mint 34 millió forintot követelt vissza tőlük. A követelt összeg csaknem felét be is hajtotta, azokban az esetekben pedig, amelyekben nem járt sikerrel, végrehajtási eljárást indított a sértettek ellen.
    

Egyik áldozatának, egy rossz egészségi állapotban levő nőnek 2000-ben 70 ezer forint kölcsönt adott annak fejében, hogy később 500 ezer forintot kap vissza. Erre a félmillióra indított végrehajtást 2001-ben, ami 2021-ben már hárommillió forintra folyt.  A rossz egészségi állapotban levő, jogainak védelmére nem képes áldozat 2021-ben a megyei főügyészséget kérte, hogy járjon el a végrehajtás megszüntetése érdekében.

A vádhatóság tavaly novemberi indítványának helyt adva a  Siklósi Járásbíróság idén januárban jogerősen megszüntette a nő ellen folyó végrehajtási eljárást - áll a főügyészség közleményében.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

 

Fejlövéssel végzett apjával egy 18 éves férfi Szulok község külterületén, a feltételezett elkövetőt a Terrorelhárítási Központ közreműködésével Budapesten fogták el – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Az elválasztósávon indult el Győr felé egy szlovák állampolgárságú nő hétfőn az M1-es autópályán, akit végül a rendőröknek kellett meggyőzniük arról, hogy vonattal talán biztonságosabb lenne eljutni a „folyók városába”.