Elütött egy biciklist, maradandó fogyatékosságot okozott – három év múlva már vezethet is újra

Kiszóródott az apró a kocsiban, ezért nem figyelt a sofőr: fékezés nélkül ütött el egy biciklist. A büntetés: egy év felfüggesztett, de három év múlva már vissza is kapja a jogosítványát.

2023. október 30., 18:52

Szerző:

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, akinek a figyelmét a szétszóródott aprópénz kötötte le, emiatt súlyos balesetet okozott. A vádirat szerint az elkövető 2021. július 23-án a személygépkocsit Ácson vezette, a jobb első ülésen utast szállított. A sofőr az utastérben lévő aprópénz menet közbeni szétszóródására figyelt, eközben az autót balra kormányozta, áttért az úttest másik oldalára, majd fékezés nélkül elütött egy biciklist.

A baleset következtében a sértett előbb a személygépkocsi motorháztetejére esett, majd onnan az útpadkára zuhant.

Az ütközés közben a sofőr és utasa nem sérült. A sértettnek nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett, amely miatt maradandó fogyatékosságként értékelendő állapot alakult ki.

Az ügyészség indítványára a Komáromi Járásbíróság jogerős büntetővégzésben az elkövetővel szemben 1 év, végrehajtásában 1 évre felfüggesztett fogházbüntetést és 3 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki.

A sofőr az egy év felfüggesztett fogházon kívül három év járművezetéstől való eltiltást is kapott.

(Fotó: Ügyészség)