Berki Krisztián büntetőfékezős ügye: itt az ítélet!

Berki Krisztiánnak eddig egyetlen tárgyalása sem folyt zökkenőmentesen. Egyszer nem jelent meg, máskor pedig nem tudott viselkedni, a bírónak kellett rendre utasítania. A mai ülésen megszületett az elsőfokú ítélet.  

2021. július 13., 10:42

Szerző:

A vádirata szerint Berki Krisztián még 2018-ban okozott közúti balesetet, amikor büntetőfékezett egy busz előtt. Az autóbusz vezetője pedig nem tudta elkerülni a balesetet, így hátulról belehajtott a celeb autójába. Az első fokú bíróság 2 év börtönre ítélte, amit 4 évre felfüggesztettek. A sztárnak 625 ezer forint perköltséget kell fizetnie és két évig nem vezethet. A döntés azonban nem jogerős. 

Berki Krisztián eredetileg, bár ezt nem sokan tudják róla, villanyszerelő. Az elmúlt években azonban próbált focikarriert csinálni, a Fradi vezérigazgatója lett, 2010-ben azonban amikor eltűnt 25 millió forint a focicsapat pénzéből, leváltották.  

Ezután úgy döntött, inkább celeb lesz. Gátlástalanul felvállalt mindent: még a nemi szervét is vasaló alá tette. Ezzel vasalta ki magának az ismeretséghez vezető utat. Miután felépítette magát elkezdett sport- és reggeli műsorokat vezetni, valóság showban szerepelni. A családját sem kímélte ettől, volt feleségével jó néhány éve nem tudnak megegyezni közös gyeremekük felügyeletén, így Berki mostanában ezért is bíróságra jár. 

Felfelé ívelő influencer karrierének köszönhetően láthattuk, hogy az elmúlt két évben igazi világkalandor lett, beleértve a covid időszakot is. A szemünk láttára költözött be egy celeb műsorba, ahol megmutatta milyen is lenne igazából a rácsok mögött lenni. Az élet furcsa fintora, hogy ekkor még nem tudhatta, hogy a játék, valósággá válik.   

A közösségi oldalak celebje ugyanis 2018 márciusában szabálytalanul fékezett egy busz előtt. A BKV-járat térfigyelő kameráján jól látszik, hogy az emberek az ülésekből előre lendülnek, kiesnek és a korlátokba ütik magukat. A buszban 2,5 millió forint kár is keletkezett, Berki Krisztiánnak ma ezekért kellett felelnie a bíróságon. A hétfői tárgyaláson ezt mondta az esettel kapcsolatban: 

„Szlovákiából egy kirándulásról érkeztem haza. A Pünkösdfürdő utcánál tapasztaltam, hogy a busz jobbra indexel, lehúzódik, de nem engedte, hogy megelőzzem."

Az ütközésről készült kamerafelvételen egyébként jól látszik, hogy ez nem egészen így történt, ráadásul a celeb elég agresszívan lépett fel a buszsofőr vallomástétele alatt.

„Berki Krisztián nagyobb sebességgel megelőzött, majd bevágott a busz elé, és intenzíven fékezett. Én is intenzíven fékeztem, de a koccanás után álltunk meg”

– vallotta a buszsofőr a bíróság előtt. 

A bíróság egyébként több tucat tanút hallgatott meg. Köztük egy nőt, aki a sofőr mögött ült. Ő emlékezett a dudálásra és arra, hogy a Bentley próbálta őket megelőzni, de ez nem sikerült neki. Majd a következő amire felfigyelt, hogy a Bentley bevág eléjük. A buszon utazó nő nagyon megijedt az ütközés után. Vallomásából kiderült, hogy Berki felszállt a buszra és számon kérte a sofőrt, hogy mégis mit művelt.

(Kiemelt kép: Merész Márton/168.hu)

 

 

 

 

 

16:08

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.