Ablakon látta meg az anyuka, ahogy élettársa fajtalankodik a lányával
A kislány próbált segítséget kérni az anyukájától.
8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a 31 éves férfit, aki ötéves nevelt lányával fajtalankodott. A férfit emellett örökre eltiltották minden olyan tevékenységtől vagy foglalkozástól, ahol 18 éven aluliakkal foglalkozhatna.
Az ítélet szerint a férfi 2018 óta élettársi kapcsolatban élt egy nővel, akinek előző házasságából két kiskorú lányát közösen nevelték. 2020 őszén a férfi, amíg a család többi tagja távol volt, az ötéves kislány testét fogdosta, majd nemi szervét mutatta neki, és arra szólította fel, hogy szexuális cselekményt végezzen vele. A kislány ekkor kiszaladt az udvarra, és elmondta az anyjának a történteket, a nő kérdőre vonta a férfit, de az tagadta, hogy bármi történt volna.
A férfi, ahogy az ügyészség közleménye fogalmaz, „a család kialakult szokásának megfelelően” egy ágyban aludt a kislánnyal, pár nappal később pedig ismét szexuálisan zaklatta. Az anya azonban időközben felkelt, és az udvarra ment, a függöny nélküli ablakon keresztül pedig meglátta, hogy a férfi mit művel a gyermekével. Miután saját szemével látta a fajtalankodást, a nő még aznap hajnalban feljelentést tett a férfi ellen.
A férfi családjának befolyásától tartva a hatóságok titkos menedékházat biztosítottak a családnak, a gyámhatóság pedig később a gyermekek nevelőszülőnél történő elhelyezéséről döntött.
A vád a büntetés súlyosbítása miatt fellebbezett, a férfi és ügyvédje felmentést indítványozott. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a jóval a középmérték alatt maradó tartamú szabadságvesztés büntetés indokolatlanul enyhe, hasonló esetekben 5-20 évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki a bíróság.
(Kiemelt kép: Illusztráció Fotó: Hailey Kean/ unsplash)