A Facebookról kellett megtudnia az apának, hogy meghalt a fia

A fiatal férfi halála ügyében a rendőrség rendkívüli haláleseti osztálya nyomoz. 

2022. október 29., 09:41

Szerző:

Rejtélyes körülmények között október 18-án meghalt egy 31 éves férfi a Büntetés-végrehajtás Igazságügyii Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetében – írja a Blikk.

Kozma Tamás több, kisebb súlyú bűncselekmény miatt került a rácsok mögé. Először Miskolcon ült, majd onnan szállították fel a budapesti intézménybe. A családja azt mondja, a mai napig semmiféle hivatalos papírt nem kaptak, így az egyetlen biztos információ, hogy a halála ügyében a rendőrség rendkívüli haláleseti osztálya nyomoz.

„Ilyen a világon nincs... a Facebookról tudtam meg, hogy Tamás meghalt” – kezdte felháborodottan lapnak a gyászoló édesapa.

– A másik fiam ismerősei sorra a részvétüket fejezték ki, ő hívott kétségbeesve, hogy mi ez az egész. Én akkor még megnyugtattam, mondtam, hogy egy börtönben vigyáznak a rabokra, tévesek lehetnek az üzenetek. Sajnos, nem lett igazam, Tomi akkor már nem élt. Bár nem hittem az üzenetek valóságtartalmában, azonnal a miskolci börtönhöz mentem, hogy tájékoztatást kérjek. Onnan azonban a hétvégére hivatkozva elküldtek. Hiába könyörögtem, annyi közöltek: majd hétfőn érdeklődjek. Borzalmas napok következtek, majd nagy nehezen hétfőn elmondták, hogy Tomi meghalt, de minden egyébről az IMEI-ben érdeklődjek.

Oda e-mailt kellett írnom, mire felhívott egy hölgy, hogy 18-án meghalt a fiam. Úgy éreztem, mintha leforráztak volna. Hat napig nem mondták meg, hogy nincs többé a fiam. Dokumentumokat azóta sem láttam – mondta a lapnak az édesapa.

(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: Merész Márton)

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint ötmillió forint értékben hamis ágyneműgarnitúrát találtak egy autóban – közölte a NAV bevetési igazgatóságának sajtóreferense pénteken.

A Somogy Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a kutyái olyan súlyosan megsebesítettek egy idős asszonyt, hogy kórházba kellett szállítani. A sértett a kutyatámadás során szerzett sérüléseivel összefüggő keringési elégtelenség miatt hunyt el.