2018/44 Az élet soha nem bizton­ságos

Azért álságos a történet, mert amit a CEU most Bécsben csinál, megtehette volna Magyarországon is – nyilatkozta a 168 Órának Palkovics László.

2018. október 31., 08:13

Szerző:

Az innovációs miniszter lapunknak elismeri, hogy a Corvinuson nem lesznek állami ösztöndíjas hallgatók, és beszél Lovász László akadémiai elnök vezetői alkalmasságáról is. Ónody-Molnár Dóra interjúja.

Jövőforgatókönyvek Közép-Európára

2025 van. A belpolitikában Orbán Viktor most, a NER negyedik ciklusának végén még keményebb kézzel fogja a gyeplőt, mint korábban. Európai befolyása azonban már nincs. A Fideszt az Európai Néppárt kizárta tagjai közül, amikor az unió magországaiban a 2019-es európai parlamenti választások után megerősödött a politikai centrum, Nyugaton sikeresen folytatják az integráció elmélyítésének programját. Magyarország helyzete nehezebb, mint a régió többi államáé: az unió a támogatások döntő részének megvonásával büntette az ország illiberális kormányát. A gazdaság visszaesett, az országot Moszkva és Peking tartja lélegeztetőgépen. A 2022-es választásokkal egy időben referendumot tartottak az uniós tagságról, a szűk többség Magyarország kilépéséről döntött. Az ország Ukrajnához hasonlóan részt vesz az EU partnerségi programjában. E látomás a Central European Futures (Közép-Európa jövői) című tanulmányból való, amelyet egy reprezentatív kutatócsoport részvételével a Visegrad Insight című folyóirat és a German Marshall Fund adott ki. Barát József cikke.

Lapozzon bele!

Utókor, száz év után

Száz évvel ezelőtt ezen a napon ért véget az őszirózsás forradalom, hogy megalakuljon a Magyar Nemzeti Tanács három pártjának képviselőiből álló, Károlyi Mihály vezette kormány. Száz évvel ezelőtt, ugyanezen a napon, Hermina úti villájában meggyilkolták Tisza István egykori miniszterelnököt, aki a mostani kormánypártok történelemszemléletének egyik kurzusalakja lett. Nem véletlen, hogy az Országgyűlés idén májusi megalakulásakor Kövér László házelnök is őt idézte: „Biztosíthatom a tisztelt Házat, hogy egy becsületes ember egész kötelességtudatával és egész felelősségérzetével fogok föladatom megoldásához.” De ki volt Tisza István? Gerő András történész a 168 Óra fölkérésére árnyalja a most sugallt képet, s megállapítja: Tisza küldetéstudattal bíró magyar liberális nacionalista úri politikus és államférfi volt, de „politikai életműve komoly belső ellentmondásokkal terhelt alkotás – valószínűleg a háború nélkül is összeroppant volna”. A kép úgy teljes, ha Csunderlik Péter történésszel megidézzük Károlyi Mihály tragikus alakját is, aki e kurzus kiátkozottja, s személye talán még nagyobb indulatokat vált ki, mint Kun Béláé, hiszen ma is sokan őt tartják felelősnek egy olyan békediktátumért, amely lezárta a háborút, amit ő mindig ellenzett. Ugyanakkor a történész úgy látja, az Orbán-rendszer ellenzéke, ha ismerné, akár támaszkodhatna is az 1910-es évek ellenzékének tapasztalataira. Összeállításunk.

Semmi nem hullott az ölembe

Egy tízperces saját videóban nagyon sok munka van, olykor nagyobb erőfeszítést igényelhet az elkészítése, mint levezetni egy élő adást – mondja a 168 Órának Istenes Bence, aki a közelmúltban komoly szakmai teljesítménnyel rukkolt elő: műsorvezetőként sikerrel abszolválta a németországi X Faktor idei szériáját. A most 31 éves, influenszerként is ismert tévés elmondja, miért ő az egyik kezdeményezője az úgynevezett nonfluenszerprojektnek, de beszél arról is, miért lapátolt kamaszkorában iszapot, hogyan stoppolta le Bódi Gusztiékat, milyen játékot vett legutóbb a fiának, és melyik a kedvenc focicsapata. Cseri Péter tegeződős interjúja.

A halál oka ismeretlen

Hajdú Eszter több, nemzetközileg elismert dokumentumfilm rendezője, az ő alkotása például az Ítélet Magyarországon. Ebben a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok perét követte végig kamerájával. Most a hazai rocktörténelem legendás gitárosáról, zeneszerzőjéről, a Locomotiv GT egyik alapító tagjáról forgat filmet. Barta Tamás 1974-ben az LGT-vel Amerikában turnézott, és nem jött vissza. Nyolc évvel később Los Angeles-i házában holtan találtak rá, mellkasában két pisztolygolyóval. Mindössze harminchárom éves volt. A gitáros rejtélyes életéről és haláláról keveset tudtunk. A Siess haza, vár a mama című film eddig ismeretlen dokumentumok alapján sok kérdésre ígér választ. Hajdú Esztert családi szálak fűzték Barta Tamáshoz. Sándor Zsuzsanna írása.

Nincs jogosítványa, töri az angolt. Mégis fiatalon lett adjunktus a Corvinuson, de alapított már egy minipártot, volt kerületi polgármester, főpolgármester és most indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Tarlós szerint "hazudós, tétova, mama kedvence", Tóth Csaba pedig "taknyos úrifiúnak" nevezte. Megint mások Orbán Viktor ellentétét látják benne - portré Karácsony Gergelyről az új 168 Órában.

„Aligha” – válaszolta Kemenesi Gábor víruskutató arra a feltételezésre, amely szerint a koronavírust egy kínai laboratóriumban fejlesztették ki. A legfrissebb 168 Óra nyomtatott hetilap azt próbálta meg felfejteni a víruskutató segítségével, hogy honnan származhatott a koronavírus, és hogyan került át az emberre.

„Még hivatalba sem léptem, de már megmondták, hogyan fogok visszaélni”. Január elsején lett Magyarország új főbírája Varga Zsolt András. Polt Péter legfőbb ügyész volt helyettesét, korábbi alkotmánybírát, a Velencei Bizottság tagját, tárgyalótermi tapasztalat nélkül, két törvénymódosítás eredményeként választhatta meg a Kúria élére a kétharmados parlamenti többség. Az egyik szerint az Alkotmánybíróság tagjaként szerzett tapasztalat is bírói jogviszonynak számít, egy másik pedig lehetővé tette, hogy az alkotmánybírákat kérésükre a köztársasági elnök a szokásos pályáztatási eljárás nélkül a Kúria tagjának nevezze ki.