2018/40 Pusztító zuhanás

Nem azért készítek filmet, hogy mindenkinek örömet szerezzek, viszont minden nézőnek meg akarom adni a személyes utazás lehetőségét – nyilatkozza a 168 Órának Nemes Jeles László. A filmrendezővel annak apropóján beszélgettünk, hogy a napokban mutatták be második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát.

2018. október 3., 08:08

Szerző:

Az Oscar-díjas művész nem tart attól, hogy a közönséget megosztja majd az 1913-ban, Budapesten játszódó alkotás. Mint mondja, a szubjektív filmezéstől a jövőben sem fog eltérni, az akadémista filmkészítés szabályait ugyanis szerinte folyamatosan meg kell kérdőjelezni. Beszél arról is, miért használ két nevet, hogyan akarja kimozdítani a popcornattitűdből a nézőket, miért aggódik a szomszédja miatt, de megosztja az apokaliptikus jövőképét is.

Lapozzon bele!

Fehér hollók

Nem teremtenek közösséget, nincs mondanivalójuk, sőt többnyire még ismert és alkalmas helyi jelöltet sem találnak az ellenzéki pártok, ezért véreznek el az időközi voksolásokon. Ez olvasható ki a józsefvárosi civil jelölt írásából, amit a nyári helyi választás után, nemrég publikált a körzetében tapasztaltakról. Szerinte a tavaszi választásokon 10-15 százalékokat elérő ellenzéki pártok kerületi szervezetei jó, ha két-három tagot, legfeljebb egy-két tucat aktivistát tudnak fölmutatni valójában. Néhány kivétel azért akad. A „fehér hollók”, a szegedi, a salgótarjáni, a XIII. kerületi példa mellett most Újpalotán mutatta meg a baloldal, hogyan tudja legyőzni a Kubatov-listákkal operáló, helyi kapcsolatait folyamatosan karbantartó, szinte korlátlan pénzből gazdálkodó Fideszt. Vasárnap hajszállal győzött polgármesterjelöltjük a XV. kerületben, amivel bizonyította, az ellenzéki aspiráns helyi ismertségével, jól megválasztott kampányeszközökkel, a pártok együttműködésével, szervezettséggel, baloldali fiatal értelmiségiek bevonásával még kevés pénzből is megverheti a Fideszt. Gál J. Zoltán kommunikációs szakember, volt kormányszóvivő szerint a civilek és a politikusok jó ideje azonos célokért, azonos terepen működnek, mert erre kényszerítette őket a NER. El kell fogadniuk egymást és az új szabályokat, mert a civilek ügyeinek valódi képviselete a NER adta keretek között politikai eszközökkel a leghatékonyabb.

Túlfűtve: költségvetési szigorítás jöhet

Túltervezte a kormányzat a jövő évi gazdasági növekedést, több kutatóintézet prognózisa szerint 2019-ben legfeljebb 3,2 százalékos lesz a fejlődés üteme, vagyis a költségvetésben tervezett 4,1 százalékos GDP túlzottan optimista várakozás. Az idei év még rekordnövekedést hozhat, de a belföldi és a nemzetközi folyamatokban egyaránt látszanak azok a veszélyek, amelyek megtörik a lendületet. Ilyen lehet például az olajárak alakulásának bizonytalansága, a pénzügyi és ingatlanbuborékok kialakulása, a növekedés világszerte érzékelhető lassulása, az uniós támogatások csökkenése, az infláció növekedése, a túlzottan laza jegybanki politika és a bérek emelkedési ütemének lassulása. A kormány szuperfegyvere az az 5700 milliárd forint készpénz lehet, ami a lakosságnál van.

Csak csináld Kaepernickkel

„Higgy valamiben! Akkor is, ha azért mindenedet fel kell áldoznod!” – így szól a Nike legújabb kampányának szlogenje Colin Kaepernick amerikai focista képe alatt. A San Francisco 49ers egykori irányító játékosa az afroamerikaiakat érő rendőri túlkapások ellen emelte fel a szavát, és bátor megnyilvánulásával mozgalmat indított el. A Nike pedig a reklámmal hatalmas botrányt. Vajon elképzelhető volna mindez Magyarországon is? Lehetne a 2Rule arca például az az egykori roma játékvezető, aki a rasszista megnyilvánulások miatt félbeszakított egy labdarúgó-mérkőzést, és emiatt kettétört a karrierje?

Bulit csinálok a rémálomból

Tizenhárom parókája van Pávó Rékának. Imádja mindegyiket. Ha már egyszer leukémiás, igyekszik kihozni a legtöbbet a helyzetből: a kemoterápia miatti kopaszságot lehetőségként fogja fel, hogy megmutassa a világnak, miként néz ki szőkén, barnán, vörösen. Élete minden apró mozzanatát dokumentálja a blogján, amit azóta vezet, hogy kiderült: vérrákja van. A portrékon egy vonzó, élettel teli nő látható. Ezek közül küldte be az Art & Leukemia címűt a Huawei európai mobilfotó-pályázatára, ahol a szakmai zsűri – sok ezer induló közül – az ő önarcképét ítélte a legjobbnak. A fődíj – a tízezer eurós pénzjutalom mellett – tartalmaz egy jövő szeptemberi olaszországi fotós tanulmányutat is. Addig Rékának meg kell gyógyulnia. Sőt már jövő augusztusig fel kell épülnie, mert akkorra tűzték ki párjával az esküvőjük időpontját. Azt mondja, milyen ciki lenne már, ha addig meghalna.

 

Nincs jogosítványa, töri az angolt. Mégis fiatalon lett adjunktus a Corvinuson, de alapított már egy minipártot, volt kerületi polgármester, főpolgármester és most indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Tarlós szerint "hazudós, tétova, mama kedvence", Tóth Csaba pedig "taknyos úrifiúnak" nevezte. Megint mások Orbán Viktor ellentétét látják benne - portré Karácsony Gergelyről az új 168 Órában.

„Aligha” – válaszolta Kemenesi Gábor víruskutató arra a feltételezésre, amely szerint a koronavírust egy kínai laboratóriumban fejlesztették ki. A legfrissebb 168 Óra nyomtatott hetilap azt próbálta meg felfejteni a víruskutató segítségével, hogy honnan származhatott a koronavírus, és hogyan került át az emberre.

„Még hivatalba sem léptem, de már megmondták, hogyan fogok visszaélni”. Január elsején lett Magyarország új főbírája Varga Zsolt András. Polt Péter legfőbb ügyész volt helyettesét, korábbi alkotmánybírát, a Velencei Bizottság tagját, tárgyalótermi tapasztalat nélkül, két törvénymódosítás eredményeként választhatta meg a Kúria élére a kétharmados parlamenti többség. Az egyik szerint az Alkotmánybíróság tagjaként szerzett tapasztalat is bírói jogviszonynak számít, egy másik pedig lehetővé tette, hogy az alkotmánybírákat kérésükre a köztársasági elnök a szokásos pályáztatási eljárás nélkül a Kúria tagjának nevezze ki.