2017/48 Lázadnak a bírák
Lázadnak a bírák
Megőrizhetik-e függetlenségüket a magyar bíróságok, ha a közeljövőben kétszáz új bíró érkezik a közigazgatásból? Számos elemzésben felbukkant e kérdés, mióta tudjuk, egy november 1-jétől hatályos miniszteri rendelet újraszabta az államapparátusból érkezők javára azt a pontrendszert, amelynek alapján a bírói pályázatokat értékelik. Talán ez lesz a fordulópont, amikor a Nemzeti Együttműködés Rendszerének centrális erőtere beszippantja a bíróságokat is? A sajtóban felerősödtek a félelmek, hiszen az államigazgatásban aligha volt maradása a Fidesz-kormányzás hét éve után annak, akinek lojalitásával kapcsolatban kétségek merültek fel. Márpedig kétszáz olyan új bíró, akik a panaszos állampolgár szempontjainál fogékonyabbak a közigazgatás érdekei iránt, alaposan elbillentheti a ma már amúgy is egyre nehezebben fenntartható egyensúlyt. Az eddig jórészt magukban morgolódó bírák mindenesetre a lázadás jeleit mutatják: a miniszteri döntés módja ellen felemelte szavát a Magyar Bírói Egyesület; Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája pedig a közelmúltban beperelte Handó Tündét, aki szerinte visszaél hatalmával. Kadlót Erzsébet egykori bíró, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára szerint maguk a bírák is tehetnek arról, ami most történik. Mint mondja, nagy kár, hogy eddig nem akadt egyetlen olyan karakán bíró sem, mint Vasvári Csaba. Pedig a pulpituson tilos félni, „a félelem megeszi a lelket, félelemből csak hátrálni lehet”. Összeállítás.
Lapozzon bele!
Már harcban az Orbán-katonák
Napokon belül ráütheti a pecsétet a Fidesz–KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek listájára a párt országos választmánya. Valójában persze minden Orbán Viktoron múlik: az ő „közbenjárása” kellett például ahhoz, hogy a lányát is képviselő jogász elvállalja a jelöltséget egy 2014-ben elbukott körzetben. A kormányfő mondta ki a végső szót arról is, ki indulhat újoncként a hagyományosan narancsos vidékeken, ki az, akit kínos ügyei vagy összeférhetetlensége ellenére sem enged el, és ki az, aki nem próbálkozhat többé, még ha 2014-ben hozta is, amit kellett.
Tettestársak voltunk a kormánnyal
Kevés a pályakezdő szakmunkás, túl sok a lébecoló gimnazista, a gazdaság fejlődését krónikus munkaerőhiány lassítja – hangoztatja jó ideje Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének és Orbán Viktornak a nézetei néha megdöbbentően egybecsengenek, mondatról mondatra egyeznek. A NER előbb a tankötelezettség korhatárát szorította le, újabban gimnáziumbezárásokról, középiskolai felvételiről értekeznek. A tét nem csekély: az egyetemek után sikerül-e a középfokú oktatást is a rendszer társadalomképébe illeszteni? A dolog pikantériája, hogy Parragh a fiatalokat abba a szakoktatásba terelné, amely szétesőben van. A nagy cégek profitérdekein túl vajon mi ebben a logika? Egy új kasztrendszer felé tartunk? Interjú.
Kallódó haldoklók
Óriási felzúdulást keltett, egyúttal példátlan összefogást váltott ki nemrégiben a Magyar Hospice Alapítvány segélykiáltása, ugyanis pénzügyi nehézségei miatt a léte került veszélybe. Csakhogy a hazai hospice-ellátást, vagyis a végstádiumban lévő betegek méltó gondozását nem az alapítvány tíz ágya, hanem egy országos hálózat jelenti, miközben a rászorulóknak legfeljebb a harmada jut hozzá ehhez a szolgáltatáshoz. A konkrét eset miatt a közvélemény most felháborodott ugyan, de Magyarországon még ma is általános jelenség, hogy sem a laikusok, sem az orvosok nem tudják elfogadni a tényt, ha nincs már esély a gyógyulásra.
A párbeszédapát
Várszegi Asztrik püspök a jövő év elején befejezi főapáti szolgálatát, és – Pál apostol szavaival élve – a „megbékéltetés szolgálatába” szegődik. Az idei Szent Márton-napon a bazilikába meghívott civilek előtt elmondott, katartikus csöndet kiváltó gondolatai végén, mintegy mellékes körülményként jelezte, főapáti szolgálatában lassan huszonhét év telik be. „A bencés hagyomány bölcsessége azt diktálta szívemnek, és ez van házi törvényeinkben is, hogy az idősebb adja át helyét a fiatalabbnak. Ezt teszem magam is jó szívvel, és csak úgy köszönök el, hogy nem főapátként, de jó barátként megmaradok kedves mindannyiuk számára a továbbiakban is.” Várszegi Asztrik portréja.
Korszakhatár
Grecsó Krisztián új novellagyűjteménye, a Harminc év napsütés személyes önvallomás, talán egyfajta múltlezárás is. Az író arról is beszél: a kötet fő helyszíne, a szülőfaluja ma már nem ugyanaz a hely. A hazai vidék pusztul, a romlás tempója felfoghatatlan.
