Vágyak tengerén

A köztes út általában nem járható: egy kiállítás vagy tetszik, vagy nem. A Szépművészeti Múzeum legújabb tárlata – Isteni csábítás. Erotika és szenvedély öt évszázad mitológiai ábrázolásain – nem tetszik, pedig akár tetszhetne is, mert igazán jó. Csak az a helyzet, hogy nem eléggé: negyvenöt perc elteltével már távozok is.

A kamaratárlat az erotika és szenvedély mitológiai ábrázolásait járja körül, de sajnos csak öt évszázad munkáit felvonultatva. A görögök isteneinek, félisteneinek és egyszerű halandóinak szerelmi történetei korokon és stílusokon átívelő népszerűségnek örvendtek az európai képzőművészetben. A Tátrai Vilmos és a kurátor, Tátrai Júlia által jegyzett kiállítótéri szövegek egyike említi Ovidiust is; a római költő szenvedéllyel és erotikával teli sorai hatalmas utat jártak be – minden világnyelvre lefordították az életművét, az egyes fordítások között gyakran aktualizált, modern átültetéseket is találni. Ugyanilyen ismertségnek örvend bármelyik „mezei” Aphrodité-szobor, Agénór leányának bármilyen formában történő ábrázolása, valamint az állami ünnepé emelt Dionüszosz-kultuszon használt tárgyi elemek is. Csakhogy ezen a kiállításon a látogató hiába keresné ezeket. Nincsenek antik szobrok, ivótálak, csészék és borkeverő edények, amelyek rendre erotikus jeleneteket mutattak be nimfákkal, szatírokkal és magával a bor mámoros istenével. A mitológiai ábrázolások nem tettek különbséget a homoszexuális és heteroszexuális vonzódások közt – pedig a társadalmi normák jóval súlyosabbak voltak annál, mint ahogyan azokra az i. e. 500 körüli ábrázolásokból következtethetünk. Sőt, ami azt illeti, a kiállításon erotikus jeleneteket ábrázoló kerámiák sincsenek.

A kurátori elképzelés harminckét művet választott ki a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből, a 16. század és a 20. század között létrehozott művészi alkotásokból tallózva. Ezáltal a kamaratárlat a mitológiai történetek korai újkori és modern kori feldolgozásaira helyezi a hangsúlyt, ami persze izgalmas vállalás lehetne, csak a bemutatott művek – hiába van köztük Benczúr Gyula vagy Székely Bertalan festménye, Daumier és Gauguin grafikája – nem adnak teljességérzetet. Igaz, vannak remek húzások, például a barokk kései itáliai mesterének számító Luca Giordano körének Venus és Vulcanus című, dinamikus kompozícióval megalkotott festménye, amelyről eddig úgy hitték, Jupiter és Antiope történetét ábrázolja. Figyelmet érdemel a számtalan művészeti ágban tevékenykedő francia mester, Honoré Daumier litográfiája is. A szép Narcissus nem igazán az erotika vagy szenvedély felől, inkább az éleslátás és komikum oldaláról nézve érdekes: a párizsi Le Charivari című szatirikus napilapban megjelent grafikán a ronda és mezítelen Narcissus idétlen, kitekert pózban saját, csodálatosnak vélt tükörképét kémleli a víz tükrén.

Több közelítésből is láthatjuk Európé elrablását, amelyek közül az a bizonytalan szerzőiségű bronzszobor a legérdekesebb, amelyen a királylány és a bika egymással hadakozik. Ha a válogatás ilyen szűk metszetet ad, és csak öt évszázadból tallózik (pedig a két társintézményben találni érdekes, vonatkozó antik munkákat), talán elégedettebbek lennénk, ha nem egyetlen terembe zsúfolták volna be a másfél tucat alkotást. Đ

(Isteni csábítás. Erotika és szenvedély öt évszázad mitológiai ábrázolásain, Szépművészeti Múzeum, április 18-ig.)