Titoktalan drámák
Rá lehet-e szitálni a negyvenes évekre a hetvenesek hamvát? Kiad-e a minta valami emlékezeteset? Nem csak annyit, hogy az asszimilált, gazdag zsidó orvosprofesszor hajdan világszép, excentrikus lánya a hetvenes évekre – amint tulajdon balkézi, többapjú fia nevezi bensőségesen – „öregkurva” lesz.
Persze van az úgy, hogy egy-egy generáció ráront őseinek nemzedékére, múltját kutatva, titkait fürkészve, nem is feltétlenül a megtagadás, sokszor csak a megismerés igényével. Hiszen két külön világban éltek. Ami az egyiknek a Moulin Rouge, az a másiknak a Kárpátia söntés-sörözője. Ami az egyiknek svéd diplomata, angol kém, az a másiknak Lo és Pasztelkó, a „törzs” félművész, félértelmiségi, félellenzéki tagjai, akik a megálló időben korsó sörökbe kapaszkodva és bennfentes, mélyértelműnek álcázott halandzsával próbálnak túlélni.
Titka volna a történetnek? Végigbogozzuk, aztán nincs. Miért kellene félteni a balkézi gyereket az igazi apa emlékétől? (Csak.) Miért hallgat a hajdan világszép asszony, amikor fiát már aligha lehet lejjebb lökni: börtön és bolondokháza várja. (Megint csak.)
S nem ez az egyetlen kérdés, amelyre nincs válasz. Bizonyos fordulatoknál kizárja az író az olvasót, mondván, „ez nem fontos”. A „meglátni és megszeretni” receptjére számos könyv épült, de azért ez – Bereményi korábbi műveihez képest – igencsak kényelmeskedő megoldás: hidd el, mert lehet így is. A motiválatlanság feloldója bizonyos Dobrovics nevű fiatal író lenne, aki nyomoz és „tényfeltár”, csak hát az ő ítélőképességéhez kétség fér. Amikor azt böngészi ki az ember, hogy „a Duna mentén inkább légibombák és messzehordó lövegek robbantak”, akkor azért elgondolkodik a nyájas olvasó, hogy nincs-e különbség a „löveg” meg a „lövedék” között. (De van. Mint a repülőtér és a repülőgép között.)
Töredelmesen bevalljuk: a szerzőtől – akinek számos írását, filmjét, darabját élveztük és szerettük – jobbakat is olvastunk. És mert hiszünk benne, azt gondoljuk: fogunk is még.
(Bereményi Géza: Vadnai Bébi. Magvető Kiadó.)
Erdélyi S. Gábor
