Parti Nagy Lajos: Magyar mesék – Kari Györgyi előadásában
Október 24-én, csütörtök este fél 8-kor a Pepita Ofélia Bárban a fővárosi közönség is megtekintheti Parti Nagy Lajos Magyar mesék című közéleti glosszáinak színházi adaptációját. Az Élet és Irodalomban rendszeresen megjelenő Magyar mesék közül hetet mesél el Kari Györgyi színésznő. A kortárs népi performanszt bőrdudán kíséri Szokolay Dongó Balázs, a huszár szerepében Vati Tamás látható. Az est főszereplőjével Sztankay Ádám beszélgetett.
- Mi inspirálta a „mesék” színrevitelére?
– Nyelvében és gondolatában is rendkívül erős anyag. Parti Nagy Lajos sajátos népies beszédmódot teremtett, amely az aktuálpolitika témákkal együtt különleges textúrát képez. Éreztem: a szövegek kívánják a színházi közönséget, hiszen élőszóban is legalább olyan erejük lehet, mint írott formában. Mondhatni: akusztikailag is revelációk.
- A tartalmi részekben mi fogta meg leginkább?
– Nem csupán pontos reflexiói a közéleti őrületeknek: azok okait is mélyen feltárják. Ráadásul az író mindegyik meséjében szellemesen, ugyanakkor elegánsan ad egy kokit is az Orbán-rendszernek. Úgy, hogy közben mit sem veszít a tárgyilagos megközelítésből. Mindez nagyon erősen hat érzelmileg és intellektuálisan is.
- Hetet választott ki az előadáshoz a több mint félszáz írás közül. Milyen szempontok alapján?
– A legmeghatározóbb szempont az volt: melyek fogtak meg engem leginkább. Például azok, amelyek korábban, 2011-ben íródtak, de az idő igazolta: Parti Nagy lényegében a jövőbe látott. Ilyen például a futballstadionokkal, illetve a debreceni városvezetővel kapcsolatos írás, a „Pógármesteri kilukadás”. Hasonlóan jövőbe látó írás volt születésekor az Orbán Viktorral összefüggő, „ A tempó meg a móres”. Arról szól: miként veszi egy kézbe a vezér az irányítást, vindikálja magához a joggyakorlatot a létező összes ügyben. Fontos a „A kerál turulszárnya” című elbeszélés is, amely a patologikus magyarkodás tűpontos diagnózisa. A József Attila és Károlyi Mihály szobrának „elmozgatása” apropóján született mese is örökbecsű. Ahogy persze a megfigyelések, titkosszolgálatok működését boncolgató írás is alapmű. Röviden, ám mesterien fejti ki, miként ragadják el a mindenkori diktatúrák vezérei még az emberek álmait is.
- Bizonyára lesznek majd, akik kikérik maguknak szeretett vezetőik ironikus színpadi ábrázolását. Akár már azt, hogy ön menyecskeruhában lép a publikum elé, bőrduda kíséretében.
– A darabot alighanem főként Parti Nagy Lajos kedvelői nézik majd meg. Miközben abban bízom: akadnak a nézők között konzervatívabb gondolkodásúak is, akiket megérinthet a szövegek által kimondott, világnézettől független igazság. Persze az is tény: a mai Magyarországon lehetnek káros mellékhatásai is az őszinte rendszerkritikának. De ebben Parti Nagy Lajos sokkal nagyobb kockázatot vállalt, mint én.
- A színpadon túli világban milyen viszonya van a népi kultúrával?
– Édesapám erdélyi volt, édesanyám palóc. Fiatalon már csak a korosztályos okokból is igyekeztem kicsit eltávolodni az általuk képviselt tradícióktól. De mindaz – hála Istennek – beépül az ember egész személyiségébe: idővel rájön, mennyire a sajátja, milyen mélyen szereti mindazt, amit kamaszfejjel tagadni próbál. Például a székely beszéd ízét, ritmusát, amely maga a zene. E szeretet nélkül ezt az előadást sem lehetett volna hitelesen elkészíteni. A népzene, néptánc szépsége megkérdőjelezhetetlen. Ahogy viszont mindezt a politika felhasználja, az maga az ízléstelenség.
