Pákosztosok
Gránitból, márványból szoktak emlékművet emelni (khm), nem spenótból, barátfüléből és túrótortából. Ám a szerző édesanyja (a nagyvilágnak többnyire Dés Magda), a családban „Sütimama” hosszú élete során hat gyereket, számos unokát és dédunokát „főzött meg”. Okos volt, jópofa, vagány, „brahis”. És fantasztikus szakács.
Pedig nem Brillat-Savarinen iskolázott. Nálunk – írta az ironizálni szerető, szeretve ironizáló szerző – „a legbonyolultabb konyhagép a böllérkés volt”. A kulináris kunsztok kötelességtudatból keletkeztek, az ivadékok táplálásának feladataiból. A történet elején Sütimama még nem ragadtatta magát felejthetetlen konyhai bravúrokra, ám a családfő, Dudapapa már a hetvenes években a fejébe vette, hogy ő tud főzni. „Anyám tűrhetetlenül lojális volt apám főztje iránt (...), fülsértően ajánlgatta” – panaszkodik az író.
Volt, persze, fedőfoglalkozása is a szülőknek. Amikor Magda még nem sütött, szinte gyereklányként az illegalitás nehéz kenyerét ette, turulistákkal karatézott, majd harcolt az iskolák államosításáért, utóbb a Magyar Rádióban dolgozott, és számos halálos betegséget túlélt. Dudapapa 1945 után Budapest tanácsnokaként bezáratta a kuplerájokat, és „mindenáron fel akarta találni a piacgazdaságot”, de aztán kizárták a pártból, nyugdíjazták, s így főzésre, unokázásra adta a fejét. (Amely egyébként nagyon makacs volt.)
Nem volt könnyű életük. „Anyám rendes zsidó kommunistaként igen rossz viszonyban volt saját zsidóságával, és mindig rosszallóan nyilatkozott Izraelről, aminek létezése oly nehéz helyzetbe hozta az elnyomott arab népeket.”
Sütimama idős korában is szívesen sétáltatta Arthurt, a vad, robusztus és zabolátlan labradort, aki húzta, ráncigálta a már vékony, törékeny, idős asszonyt: „mintha Chagall szürrealista vízióit, valamint a Tom és Jerry üldözési jeleneteit” másolták volna egymásra.
Sütimama most már minden ízében halhatatlan lett. Pá, kosztosok!
(Dés Mihály: 77 pesti recept. Gasztronómiai anyaregény. Dés Marci rajzaival. Corvina Kiadó.)
Erdélyi S. Gábor
