Nagy Gatsbyk kora

- Keveset filmezik. Mi fogta meg A nagy Gatsbyben?

– Robert Redford tehet az egészről: elbűvölt már hétévesen, amikor láttam a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben. Még jobban tetszett A nagy balhéban, s később sem tudott rontani A nagy Gatsbyben. Idővel aztán a kezembe került annak az újságírónak a riportkönyve, aki végig Redford mellett volt a Gatsby forgatásán. Az interjúkból kiderül: Redford mindenképpen ki akarta bontani azt a szálat, milyen mélyről jön Gatsby. Ami egyébként nincs benne Fitzgerald regényében. Az én filmem nem rugaszkodik el ennyire az alapműtől, s csak a közepén tudjuk meg: a nagyszerű Jay Gatsby kicsit sem nagyszerű körülmények között nőtt föl. Nálam a történet valójában egy a jelenünkre is érvényes társadalmi kommentár, a húszas évek világa voltaképpen csak ürügy.

- Ezért is távolodott el a korszak látványvilágától és zenéjétől?

– Igen, pontosan ezért. Fitzgerald modernista volt, imádta a dzsesszt, az afroamerikai utcai muzsikusokat – ez közös vonásunk, magam is nagy dzsesszrajongó vagyok. Mostohaapámnak hatalmas lemezgyűjteménye volt, vagy tizennégyezer bakelitkorong. Fitzgeraldnak köszönhető a „dzsesszkorszak” kifejezés. Ma pedig a hiphop korát éljük. Azt gondoltam: mi akadálya, hogy keverjem a kettőt? Miért ne érezhetné magát a néző egyszerre 1925-ben és 2013-ban?

- Leonardo DiCaprio a Titanic óta nem vállalt romantikus hőst. Ha a Gatsbyre is nemet mond?

– Leóval a Rómeó és Júlia óta barátok vagyunk, családilag is, nemcsak szakmailag. Sokat elmond róla, hogy visszaadta a business class jegyét, és inkább turistaosztályon utazott, hogy magával hozhassa a barátait Ausztráliába, ahol a Rómeót forgattuk. Egy percig nem volt kérdés: ő Gatsby. Soha nem gondolkodtam másban! Daisy szerepére viszont legalább annyi színésznőt néztünk meg, mint annak idején az Elfújta a szél producere, Scarlett O’Harát keresve. Amikor Carey Mulliganre került a sor, tíz másodperc után tudtam, ő Daisy! Leo arcán is láttam: igen, megvan!

- Mennyit változott Leo azóta, hogy a Rómeó és Júliában együtt dolgoztak?

– Amikor megismertem, tizenkilenc éves volt... Egyébként nem véletlenül olyan, amilyen. Ismerem a családját, az apja közeli barátom. Leo olyan házból való, ahol toronyban állnak a könyvek. Kiskorától olvasott. Akkor koraérett volt, ma az egyik legkomolyabb profi. Megszállottan imádja, amit csinál. Megesett, hogy hajnal háromig forgattunk, de Leo már reggel hatkor ott ült a produkciós sátorban, belemerülve a forgatókönyvbe. Mindent tudott Gatsbyről és Fitzgeraldról. Különben mindketten bizonyos szorongással vágtunk bele a filmbe. Attól tartottunk, a barátságunk esetleg megnehezíti a rendező és színész hierarchikus kapcsolatát. Szerencsére nem így lett. Szóval a Gatsby új fejezet az életemben, és tudom, hogy Leóéban is.

- Említette, mennyire mai ez a történet. Sok „nagy Gatsbyt” ismer?

– De még mennyit! Pontosabban: látszatra sokat. Gatsbyről a film elején csak annyit tudunk, hogy luxuskörülmények között él, hatalmas bulikat tart a házában, és a legdrágább holmikban jár. Nem tud mit kezdeni a pénzével. Gengszterekkel és politikusokkal kvaterkázik abban az időben, amikor Amerika egy hatalmas hazugságban él: az alkoholtilalomban. Porhintés az egész. És van valaki, akiről nem tudni, miből származik a pénze. A játszó személyek örök figurák: tele a jelenkor is a gengszterek és a politikusok vámszedőivel, vagyis a Gatsbykkel. Csupán annyi a különbség: Jay Gatsby nem öncélúan hajtja a vagyont, hanem azért, hogy visszaszerezze Daisyt. Túlzás nélkül mondom: ez a figura az amerikai Hamlet.

- Önben mennyi van Gatsbyből?

– Talán csak a nagy amerikai álom. Az indulásom hasonlít Gatsbyéhez. Egy poros faluban nőttem föl, benzinkútnál dolgoztam, ahol a kutas láthatatlan azoknak, akik jönnek-mennek, csak neki van szeme őrájuk. Mindenféle ember megfordult ott, hippik, gazdagok, melósok, farmerek, és láttam az életük apró vagy tán kritikus pillanatait is: vitákat, mosolyokat, szerelmeket, unalmat, mindent. Egy nap jött egy teherautó, sok fekete vasholmival. Apám azt mondta, filmesek, a környéken forgatnak.
A filmet aztán megnéztem a moziban, és úgy jöttem ki onnan, hogy na, ilyet én is tudnék csinálni. Csak föl kell pakolnom, beköltöznöm a városba, és nekiveselkednem. Azóta is „veselkedek”. Tehát én is, akárcsak Gatsby, a semmiből jöttem, álmodtam egy nagyot, elértem valamit, most meg itt ülök, s próbálom magyarázni a bizonyítványomat.

- Nincs oka szerénykedni: az idei cannes-i filmfesztivált A nagy Gatsby nyitja.

– Sok-sok évvel ezelőtt készítettem egy kicsike filmet: Strictly Ballroom. (Magyarországon Kötelező táncok címmel vetítették. A szerk.) Az első játékfilmem volt. Egyetlen ausztrál forgalmazó nézte meg, aki a felénél kijött a vetítőből azzal, hogy ez nemcsak élete legrosszabb filmje, de még a főszereplő Pat Thompson karrierjét is tönkretettem... Szegény Pat meghalt, mielőtt ezért az alakításáért megkapta a legjobb ausztrál színésznő díját... Szóval a barátokkal fölmentünk északra, a tengerpartra, kicsit kiszellőztetni a fejünket. Egyszer csak telefonálnak, valaki francia akcentussal beszél, hogy ő Pierre a cannes-i fesztiváltól, és szeretné meghívni a filmemet a Certain Regard szekcióba, s egy órám van eldönteni, elfogadom-e, ha igen, akkor a produkció már nem kerülhet be a versenyprogramba. Azt sem tudtam, mi a Certain Regard, de persze rávágtam, hogy igen. Éjfélkor ment a film, fél házzal, ám a végén nem engedtek le a színpadról, és egy biztonsági őr odaszólt nekem: „Uram, jól jegyezze meg ezt az éjszakát, most fordult meg az élete.” Másnapra szerveztek még egy vetítést, ahol a közönség már tombolt. Aztán jött a Moulin Rouge, nagy felhajtás, piros szőnyeg, filmpalota, Nicole Kidmanért megőrült a közönség. Most harmadszor megyek Cannes-ba, már tudom, mire számítsak. Bár hozzá kell tennem: ennek a filmnek nemcsak azért van ott a helye, mert látványos, mert 3D-s, mert Leonardo DiCaprio a főszereplő, és a premieren jelen lesz az egész filmvilág. Hanem azért is, mert F. Scott Fitzgerald a Cannes fölötti hegyekben írta A nagy Gatsbyt, miközben a felesége lent, a parton, valamelyik hotelban minden éjjel megcsalta.