Megoldódott a sakkvilágot felforgató análgyöngyös csalási ügy

Magnus Carlsen korábbi sakkvilágbajnok és Hans Niemann nagymester megegyezett, ezzel végérvényesen is pont kerül a csalási botrány végére.

2023. augusztus 30., 12:47

Szerző:

Carlsen tavaly szeptember arra gyanakodott, hogy amerikai ellenfele, Hans Niemann csalással verte meg. Két héttel később újra játszottak, Carlsen ekkor teátrálisan felállt az asztaltól, feladta a játékot és kikapcsolta a kameráját. Egy elemzés szerint Niemann több mint százszor csalhatott online sakkversenyeken, méghozzá rezgő análgyöngyökkel, ezeken keresztül kaphatott külső segítséget. Niemann tagadta a csalást – számol be a Telex.

Niemann 100 millió dollárra perelte Carlsent, a Chess.com-ot, és a Twitch streamer, Hikaru Nakamurát, mert szerinte összeesküdtek az ő lejáratására. Most azonban sikerült megegyezniük a feleknek. 

„Tudomásul veszem és megértem a Chess.com jelentését, beleértve azt a kijelentést, hogy nincs megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy Niemann csalt volna ellenem a Sinquefield Kupán játszott partijában. Hajlandó vagyok Niemann ellen játszani a jövőbeni versenyeken, ha esetleg párosításra kerülünk”

– írta Carlsen a közleményben.

Polgár Judit a botrányról így fogalmazott a Telexnek: „azt sem túlzás mondani, hogy fenekestül felforgatta a sakkéletet”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock.)