Máté Gábor: Kétévesen is foglalkoztatott már a halál (Exkluzív videó a 168-on!)

Máté Gábor a gyermekágyában szembesült az elmúlással, azzal hogy egyszer majd nem lesz. Azóta is foglalkoztatja a halál gondolata, ugyanakkor próbál megküzdeni ezzel kapcsolatos félelmével – többek között ez derül ki a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsor második epizódjából. Ne hagyja ki!

2024. szeptember 10., 07:00

Szerző:

Már egészen fiatal kora óta foglalkoztatja az elmúlás gondolata, fél tőle, de próbál beletörődni a helyzetbe – árulta el Máté Gábor. A Kossuth- és Jászai Mari díjas színész és rendező a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsorának vendégeként beszélt erről, aminek második epizódja exkluzív módon most a 168-on tekinthető meg.

Máté Gábor a gyermekágyban döbbent rá, hogy egyszer nem lesz

„Az ember 40 évesen lehet már komoly, de bennem egy egyre nagyobb félelem él. A halál eddig egy érdekes, színes dolog volt számomra, mostanában azonban nehezebb szívvel gondolok rá. Szerencsére azt csinálhatom, amit szeretek, ez pedig olyan, mint egy nagyon hosszú gyógykezelés egy beteg a reménytelen élet mellett.” – idézi fel Réczei Tamás a Dobd be magad! című műsorának második epizódjában Máté Gábor korábbi, 1995-ös szavait. Erre válaszul a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész és rendező kifejti, hogy ezeket a szavakat most nagyon igaznak érzi, olyanok mintha az előző 2-3 évben mondta volna.

Hiszen az interjúból kiderül, hogy Máté Gábor életét és pályáját már egészen fiatal kora óta belengi a halál motívuma, amire konkrét magyarázat is van. „Megvan az élményem, hogy a gyermekágyban fekszem olyan 2,5-3 évesen, amikor rájövök arra, hogy én valamikor nem voltam. És ezáltal arra, hogy majd egyszer nem leszek. Ekkor annyira összeugrott a gyomrom, hogy hirtelen felültem” – mondja Máté Gábor.

„És ilyen szempontból nem zavar, hogy az előadások egy idő után elmúlnak?” – érkezik is rögtön Réczei Tamás kérdése, mire válaszul a színész és rendező közli, hogy nem akad fenn ezen. Elmondja, hogy van egy olyan törekvése, hogy gyakorolja a beletörődést. „Megszeretni, hogy lehull a falevél” – vázolja Máté Gábor a hozzáállását egy természeti képpel, majd hozzáteszi: azért kicsit irigyli a falevelet, hogy ő nem tudja, hogy le fog hullani és avarként fogja végezni.
Ha kíváncsi rá, hogy Máté Gábor miként vélekedik a saját színházi működéséről, esetleg szeretne jobban elmerülni a művész szakmai életében, akkor kattintson a 168.hu exkluzív videójára és nézze meg a Dobd el magad! teljes második adását! Ha pedig az első epizód érdekli, akkor kattintson ide.

Máté Gábor bedobta magát, de mibe is?

A fentiekből kitűnik, hogy Máté Gábor hogyan áll az elmúláshoz, a halálhoz. Hiszen a Dobd be magad! portréműsornak pontosan ez a lényege, hogy a meghívott vendégek történeteket osszanak meg a gyerekkorukról, kifejezzék az érzelmeiket, és beszéljenek arról is, szoktak-e feszültséglevezetés céljából játszani. A műsor során kiderül róluk, hogy mennyire kudarctűrők, van-e bennük versenyszellem, és hogy csapatjátékosok-e vagy inkább egyedül küzdenek meg a problémákkal.

A Dobd be magad! vendégei olyan dolgokat is megosztanak a saját életútjukkal kapcsolatban, amelyekről ritkán beszélnek a nagynyilvánosság előtt. S hogy mik ezek pontosan? Az életük taktikája és annak esetleges kudarcai, a szabálykövetési képességük és feszültségük kifejezése, a konfliktusokban való szerepük. Összességében a Dobd be magad! egy olyan életútutazás, amely elkalauzol bennünket a műsor vendégeinek élettörténetében a legrejtettebb összefüggésekbe.

Persze az utazás elképzelhetetlen lenne egy kiváló játékmester közreműködése nélkül, aki ezúttal sem más, mint Réczei Tamás színházrendező és dramaturg, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház egykori művészeti vezetője, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának volt oktatója. A műsorvezető a 2019-ben megjelent Nagyon kell szeretniök doku-dráma kötet szerzője, 2020-tól az EMIH kulturális tanácsadója, a Baross utcában megnyíló Firgun Színház vezetője.

(Kiemelt képünkön Máté Gábor. Forrás: Dobd be magad!)

A hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Az említett időszakban számos program lesz a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt.

A nyolcnapos hanuka vagy hanukka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Következő cikkünkben az ünnep lényegéről és az ilyenkor szokásos teendőkről olvashat.